A maszkviselés ellen tüntettek a Hősök terén

A rendőrök egymás után figyelmeztették az embereket a szabályok betartására vasárnap délelőtt, amikor a Hősök terén több ezer demonstráló gyűlt össze a Vegyük vissza az életünket! című tüntetésen, melyet a vírustagadó Gődény György szervezett. Őt egyébként igazoltatták is. (Kiemelt fotó: Béli Balázs / Alfahír.)

Nem vagyunk mi betegek

– mondták a rendőröknek a tüntetők, emellett azt skandálták, hogy szeretnék visszakapni a járvány előtti életüket, írja a 168.hu.

A Hősök terén a rendőrök egymás után figyelmeztették az embereket arra, hogy vegyék fel a maszkot –írja a 186.hu –, azonban a portál helyszíni tudósítója szerint amint hátat fordítottak az egyenruhások, a demonstrálók máris levették a védőeszközt.

A szervezők vallási eseményként jelentették be a tüntetést, a rendőrség azonban később rendezvénynek minősítette azt, így elkezdtek oszlatni.  A tömegben nyugdíjasok és babakocsival érkező fiatalok is voltak.

Délben a tömeg nagy része szétszéledt, akik pedig ott maradtak, egyebek mellett azt skandálták: ,,rabok tovább nem leszünk”.

Később a Városligetben folytatták a tüntetést, mondván ,,itt lehet szabadon vallást gyakorolni, beszélgetni.” A rendőrség honlapján azt írta, a tüntetés jogellenes volt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink