A megfélemlítés ellenére több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn

Az előzetes adatok alapján több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfő reggelre meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban – hangzott el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógus Szakszervezet (PSZ) délutáni tájékoztatójában.

Előzetesen kétszer ennyien jelezték részvételüket, de a szakszervezetek szerint két oka is volt annak, hogy végül csak ennyien sztrájkoltak. Egyrészt a megfélemlítés miatt sokan elálltak, másrészt sokan covidosok lettek és nem tudtak személyesen tiltakozni. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke szerint volt olyan intézmény, ahová kivonultak a tankerületi központtól, hogy megfenyegessék a sztrájkra készülő tanárokat, máshol megfigyelők akarták rávenni a tanárokat, hogy fejezzék be a munkabeszüntetést. Konkrét intézményeket nem árult el.

A szakszervezetek szerint mivel a kormány a sztrájk végéig sem adott be fellebbezést a pénteki bírósági döntés ellen, így jogszerűen sztrájkoltak.

„Ez a sztrájk arról is szól, hogy bemutassuk, hogy néz ki ma Magyarországon a sztrájkjog gyakorlása és a demokrácia. Végre talán a társadalomnak is felnyílik a szeme”

– mondta Szabó Zsuzsa.

Ez a 20 ezres szám még változhat, mert csak részeredményeket tudtak közölni három órával a sztrájk lezárulta után.

Délután a minisztérium kiadott egy közleményt, melyben jelzik: országosan az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a hétfői sztrájkban. Megismételték azt is, hogy szerintük a sztrájk törvénytelen volt.

A szakszervezetek béremelést, a munkaterhek csökkentését, illetve a kötelező oltásról szóló döntés visszavonását követelik.

Március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés jöhet, ha addig sem teljesíti a feltételeket a kormány.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink