Már 2022-ben is felmerült, hogy ki lehetne termelni a Makó melletti palagázt és már akkor is elhangzott, hogy bonyolult lenne, nem igazán van rá technológia és nem véletlenül maradtak abba a kutatások. Most a Parlamentben Szabadi István (Mi Hazánk) ismét felhozta a témát.
A mi hazánkos politikus üdvözölte, hogy 537 milliárd forintnyi európai uniós forrást fordítanak a magyar villamosenergia-hálózat korszerűsítésére, a megújuló energiaforrások integrálására, ugyanakkor úgy vélekedett, ennél több forrásra lenne szükség. Közölte, hogy a Mi Hazánk a hibrid energiapolitikát támogatja, amelyben helye van az atomenergiának és más energiaforrásoknak is.
Az MTI tudósítása szerint hozzátette, nem értenek egyet a fosszilis tűzelőanyagok kiszorításával, mivel Magyarország csak azokból rendelkezik elég tartalékkal. Sürgette a Makói-árokban található földgáz kitermelését, amely elmondása szerint becslések alapján 60-200 évre biztosítaná a teljes magyar ellátást.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter azt mondta, egyetértett azzal, hogy Magyarországnak a nukleáris energia nagyon fontos, majd kiemelte, reális esély van Paks I. tartós üzemidő-hosszabbítására. A miniszter a realitásokra hívta fel a figyelmet a fosszilis energiaforrásokkal kapcsolatban, amelyeket környezetszennyezőeknek nevezett. Közölte, Magyarország kőolajkészlete limitált, a makói földgázzal kapcsolatban pedig az a kérdés, lehet-e azt nyereségesen és környezetkímélően kitermelni.
Újra előjön ez a téma, aminek nincs semmi értelme
Halász Noémi, Szegeden élő, makói származású földtudományi szakember ma azt írta oldalán: 4 évente felbukkan újra meg újra ez a téma, aminek egyértelműen nincsen semmilyen értelme azon kívül, hogy politikai célokat szolgáljon. Felhívta rá a figyelmet, hogy ez a konkrét makói homokkő tömött, nagyon rossz áteresztőképességű, és más olyan tényezők is megjelennek, amelyek miatt nem lehet belőle úgy kitermelni a szénhidrogént, mint egy „átlagos” homokkőből.
Kifejtette, ezekből a makóihoz hasonló, nem konvencionális típusú tárolókból szénhidrogéneket általában hidraulikus rétegrepesztéses módszerrel szokták kitermelni. Ilyenkor először apró robbanótöltetekkel kapcsolatot teremtenek a kőzettel, majd nagy nyomású folyadékkal mesterséges repedéseket hoznak létre, amelyeket apró szemcsékkel támasztanak ki, hogy a repedés nyitva maradjon. Utána, a nyitott repedésekben a szénhidrogén boldogan tud áramolni a kitermelés felé.
Makónál viszont az előbbi nem működik, ott ugyanis az extrém mélységből adódó nagy nyomás és magas hőmérséklet miatt a mesterséges repedéseket nagyon nehéz tartósan nyitva tartani.

