A migránsválság ellenére stabil maradt a megye közbiztonsága

[ad 1]

Dr. Balogh János vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Lukács János r. dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője február 8-án értékelte a főkapitányság tavaly végzett munkáját.

Dr. Lukács János r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány elmondta: 2015 tekintélyt parancsoló év volt. A megye közbiztonsága az illegális migráció ellenére nem roppant össze, stabil maradt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a társszervekkel együttműködve kezelte a kialakult helyzetet.

Rendőri eljárásban 10735 bűncselekményt regisztráltunk 2015-ben. Kifejtette: a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma 2705 volt. Az elmúlt évben nem történt befejezett emberölés a megyében. A bűnügyi szakterületen a nyomozáseredményességi mutató 63,6 százalék, ami az elmúlt hat év legjobb értéke, jobb mint az országos átlag. A megye nyomozó hatóságai 1067 esetben – elmúlt hat év legmagasabb értéke – éltek a bíróság elé állítás jogintézményével, amiért köszönet illeti az ügyészséget és a bírságot.

Csongrád megyében továbbra sincs veszélyeztetett város vagy község, valamennyi település rendelkezik körzeti megbízottal. A közterületen töltött órák száma az Országos Rendőr-főkapitányság 19/24 programja eredményeként tovább nőtt, a 487 ezer óra az elmúlt hat év legjobb értéke.

684 személyi sérüléssel járó baleset történt, 27-en vesztették életüket. Minden 11. balesetben volt az okozó ittas.

A soha nem tapasztalt migránskrízisről szólva elmondta: 185384 illegális bevándorlóval intézkedtek a megye területén a rendőrök, és 507 embercsempészt – többet mint a megelőző négy évben összesen – fogtak el. „A soha nem tapasztalt helyzetben a próbát kiálltuk, a tanulópénzt megfizettük”- fogalmazott a megyei rendőrfőkapitány.

A Schengeni Információs Rendszer 6145 találatot jelzett, főként körözött gépjárművet és személyt adtak át a megye rendőrei a körözést elrendelő hatóságoknak.

Dr. Balogh János r. vezérőrnagy gratulált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015-ös évben nyújtott tevékenységéhez. Kiemelte, annak ellenére nem nőtt számottevően a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma, hogy a megye élharcosa volt a migrációs helyzet kezelésének.

(police.hu nyomán)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink