A nap témája: 170 ezer magyar kért tartózkodási engedélyt Angliában és Walesben

3,6 millió EU-állampolgár él Angliában és Walesben, közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS). A tavalyi népszámlálás adatai szerint tíz évvel korábban ez a szám még 1,1 millióval kevesebb volt.

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Azok az uniós állampolgárok, akik a brexit után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért (EU Settled Status) kell folyamodniuk. A magyarok közül a brit belügyminisztérium adatai szerint ezt eddig 170 ezren tették meg. A kérelmezés határideje elvileg tavaly június 30-án lejárt, de a brit kormány továbbra is befogadja a kritériumoknak megfelelő, jogos letelepedési kérelmeket.

A brit statisztikai hivatal szerint Angliában és Walesben a tavalyi népszámlálás idején 59,6 millióan éltek. Közülük 49,6 millióan (83,2 százalék) születtek az Egyesült Királyságban, vagyis a külföldi születésű állandó lakosok száma 10 millió (16,8 százalék) volt 2021-ben.

A külföldi születésű állandó lakosok közül az indiaiak vannak a legtöbben: 920 ezren, a második helyen a lengyelek állnak 743 ezres létszámmal.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink