A nap témája: 19 ország politikusa teljes körű vizsgálatot kér a magyar választásokra

Öt különböző frakcióból 62 EP-képviselő szólította fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) arra, hogy küldjön teljes körű missziót az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokra – írja a brüsszeli Politico, amelyet a Euronews szemlézett. 

,,Öt politikai csoportból és 19 különböző országból érkeztünk. De mindannyian osztjuk azt az aggodalmat, hogy a választások nem a legszigorúbb demokratikus normák szerint zajlanak” 

– olvasható abban a levélben, amelyet Daniel Freund német zöldpárti európai parlamenti képviselő kezdeményezett. Az aláírók között van a néppárti finn Petri Sarvamaa, vagy a német szociáldemokrata Katarina Barley is.

A mostani helyzet a 62 EP-képviselő szerint még több aggodalomra ad okot.

,,Az idei választások előtt további rendkívül aggasztó fejleményeket figyeltünk meg” – fogalmaznak, példaként a a járványügyi veszélyhelyzet alatt elfogadott törvénymódosításokat hoztak, és azt a tavaly novemberben elfogadott törvényt, mely legalizálja a fiktív lakcím létesítését, ami több civil szervezet szerint

,,az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt”.

Az ellenzék által voksturizmusnak nevezett jogszabály-módosítás lényege az, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát, ennek megfelelően a lakóhely egy kapcsolattartási címmé változik, amely esetében az ottélésnek csak a vélelme lesz meg. A fiktív lakóhely létesítése vagy az abban való közreműködés így nem büntetőjogi kategória innentől kezdve.

A levél a magyar demokratikus rendszer leépülése, illetve az intézmények legitimitása miatti aggodalom újabb jelzése az EP-től, azután, hogy hónapok óta nyomás alatt tartják az Európai Bizottságot azért, hogy indítsa el a jogállamisági mechanizmust. Amennyiben elindítják, akkor a bizottság visszatarthat uniós pénzeket, azoktól a tagállamoktól, ahol az alapvető elvek olyan megsértését állapítja meg, amely veszélyezteti az EU költségvetését.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink