Terrorizálta zárkatársát a nagyfai börtönben

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki zárkatársát azzal zsarolta, hogy ha nem ad neki pénzt, bántalmazni fogja őt és családját. (Fotó: bv.gov.hu)

A vádirat szerint a más büntetőügye miatt, Nagyfán fogvatartásban lévő férfi tavaly májusban azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem utaltat el a testvérének 150.000 forintot, akkor megöli őt és családját is bántalmazni fogja. A sértettben a kijelentései olyan komoly félelmet keltettek, hogy a férfi telefonon többször ügyvédje segítségét kérte a pénz átutalásához, aki azonban közölte, hogy ilyenről szó sem lehet, így a zsarolás eredménytelen maradt.

Szintén a fenti időszakban, közös zárkájukban a vádlott a sértett tenyerében egymás után többször elnyomta égő cigarettáját, azt újra és újra meggyújtva. A bántalmazás következtében a férfinak másodfokú égési sérülései keletkeztek. Az így megfélemlített sértettől ezután azt követelte, hogy adja neki oda a börtön boltjában vásárolt dolgait. A megszerzett dohánytermékeket a vádlott egy további zárkatársukkal megsodortatta és elszívta, az elvett élelmiszerek nagy részét pedig elfogyasztotta, melynek az vetett véget, hogy a fogvatartó intézet őt másik zárkába helyezte át.

A járási ügyészség a férfit minősített zsarolás bűntettének kísérletével, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével valamint kifosztás bűntettével vádolja.

Az elítélése esetén különös többszörös visszaesőnek minősülő vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Furcsa körülmények között történt a csanádpalotai motoros baleset

A múlt hétvégén motoros baleset történt Csanádpalotán. A kezdeti hírek arról szóltak, hogy közúti baleset volt, amelyben a motor vezetője és utasa súlyosan megsérült, amikor is egy személygépkocsival ütköztek egy útkereszteződésben. Másnapra nem csak a régiónk sajtója, hanem az országos is felkapta a hírt, sőt országos tévécsatornák is forgattak a helyszínen.

Tovább olvasom »