A nap témája: 2010 óta több mint kétezer embert figyeltek meg a magyar titkosszolgálatok

A bíróság is engedélyezheti a titkos információgyűjtést, nemcsak az igazságügyi miniszter. A bírák 2010 óta egyszer sem utasították el a titkosszolgálatok kérelmét – írta saját közösségi oldalán Szél Bernadett országgyűlési képviselő.

Szél Bernadett szerint a tizenegy és fél év adatai azt mutatják, hogy a legtöbb személyt 2019-ben és 2020-ban figyelték meg bírói engedély alapján: ez 2019-ben 261 személyt, míg 2020-ban 310 személyt jelentett.

,,A törvény szerint bírói engedély kell a nemzetbiztonsági szolgálatok olyan feladatainak ellátásához, mint pl. Magyarország törvényes rendjének törvénytelen eszközökkel való megdöntésére, vagy Magyarország gazdasági biztonságának veszélyeztetésére irányuló törekvések elhárítása.”

Hozzátette, hogy a Fővárosi Törvényszék minősített adatokra hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy nemzetbiztonsági feladatok szerinti bontásban hány megfigyelésre került sor, magyarul hány engedélyt adtak ki pl. terrorizmus és szervezett bűnözés felderítése érdekében, a törvényes rend megdöntése vagy az ország gazdasági biztonságának veszélyeztetése kapcsán, rémhírterjesztés, vagy közösség elleni uszítás miatt.

Mint kiderült, az adatokból is látszik, hogy 2020-ban közel kétszer annyi személyt figyeltek meg bírói engedéllyel, mint 2017-ben, és 2016-tól növekvő tendencia figyelhető meg az engedélyek számában. A Fővárosi Törvényszék bírái minden egyes előterjesztést jóváhagytak, vagyis egy esetben sem tagadták meg a titkos megfigyelésre irányuló kérelmet.

,,Továbbra is azt gondolom, hogy miközben más országokban független vizsgálatok folynak, a magyar kormány a mai napig SUNNYOG a tömeges lehallgatások ügyében. Nonszensz, hogy nincs válaszuk arra, megvásárolták-e és használták-e a kémprogramot a szolgálatok, és ha igen, ki és mire hivatkozva adott nekik erre engedélyt”

– tette hozzá Szél Bernadett.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink