Az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) által megbízott ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 6,2 milliárd forintért vállalta a védettségi igazolványok legyártását és kezelését 2023. március 1-ig – derül ki a K-Monitor civil szervezet adatigényléséből.
Ezt az összeget eddig azért nem ismerhettük, mert a magyar kormány minden létező módon titkolózásba kezdett: az Átlátszó adatigénylésének teljesítésére, ami lényegében egy PDF elküldése lenne, a veszélyhelyzetre való, nyilvánvalóan hamis hivatkozással 90 napos határidőt szabtak meg, ami még nem járt le.
Emellett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár – csak azért, hogy a jogállamisági kritikák továbbra is alaptalanok legyenek – egyszerűen nem válaszolt, pedig kötelessége lett volna.
Ehhez képest kisebb csoda, hogy mégis kiderült a szerződés értéke, aminek részletei ugyan még mindig nem ismertek, de még akkor is igencsak magas, több mint 600 forintos darabonkénti ár jönne ki, ha mind a közel tízmillió embernek le kellene gyártani egy kártyát. Valójában ennek még csak valamivel több, mint a felénél járunk, tehát az összeg meghaladhatja az ezer forintot fejenként.
(alfahir.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |