A nap témája: A 2-3 műszakban dolgozó mentősök nem kapták meg a beígért béremelést

Felháborodott közleményben reagált szerdán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége arra, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben nem kapták meg az egészségügyi szakdolgozók a beígért béremelést. A hírről ráadásul a dolgozók többsége csak a sajtóból értesült.

Mint írják:

„A döntéshozók által célul kitűzött 37 százalékos orvos-szakdolgozói bérarány távolabbra került, mint valaha: 21 százalékra csökkent. A megalázó mellőzöttség érzését tovább fokozza, hogy a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel való konzultáció, az egyeztetések, az érdemi információ szolgáltatása rendre elmaradt.”

A MOMSZ közleményében arra is kitért, hogy

a jelenlegi inflációs környezet miatt a mentődolgozók a mindennapi megélhetésért kénytelenek két-három műszakban dolgozni, a sok túlóra az életük szerves részévé vált, ezért „nem maradt idejük élni”.

Az érdekvédő szervezet figyelmeztetett: amennyiben a döntéshozók célja az, hogy a jelenleg is elégtelen humánerőforrás helyzetet tovább rontsák, akkor jó úton járnak. Szerintük az egészségügyi dolgozóknak tisztességes bérre, megbecsülésre, emberi bánásmódra és kevesebb propagandára van szükségük.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink