A nap témája: A céges autók drágább tankolása miatt tovább nőnek majd az élelmiszerárak

Reagálták az ellenzéki pártok a kormány újabb intézkedésére.

A tegnapi kormányinfón bejelentett benzinársapka korlátozásra Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a Facebookon reagált. Mint írja:

„ez is annak a jele, hogy a kormánypártok végighazudták a kampányt és a választás óta eltelt hónapokat is. Becsapták a magyarokat és mély válságba sodorták a gazdaságot.”

A Momentum elnöke kiemelte, hogy „a káoszkormányzást bizonyítja, hogy a MOL vezérigazgatója egy fesztiválon jelenti be, hogy szükség van a benzin ársapka átalakítására, hogy »adócsökkentés« címen már valutával is lehet fizetni az iparűzési adót és a társasági adót és hogy tegnap óta a kormány hivatalos véleménye, hogy aki nem tudja kifizetni a rezsit, az keressen több pénzt.” Elmondása szerint a most bejelentett intézkedés valószínűleg további élelmiszerár emelkedéssel fog járni.

Gelencsér Ferenc továbbá arra is emlékeztetett, hogy a taxisok számára nem emelik a benzin árát, a cégeknek igen. Az elnök szerint ennek az az oka, hogy a kormány retteg a taxisblokádtól, viszont az árufuvarozás drágulni fog, tehát drágább lesz az élelmiszer is.

A Momentum az alábbi lépéseket javasolja a lakosságot sújtó plusz terhek enyhítése érdekében: csökkentsék a fuvarozók számára az útdíjhasználati díjat: ezzel mérsékelni lehet az elszabadult inflációt, a cél, hogy a brutális benzináremelés ne járjon az élelmiszerárak brutális emelkedésével. Kata NINCS. Rezsicsökkentés NINCS. Adóemelés VAN.” – írta bejegyzése végén Gelencsér Ferenc.

A Párbeszéd Magyarországért szintén a Facebookon osztotta meg a gondolatait a mai kormánybejelentésről. Mint írják, ez „a féktelen lopás és hazug kormányzás eredménye: a bejelentett üzemanyagárstop részleges kivezetése által, a szállítmányozás drágulása következtében a vállalkozások megemelkedett kiadásaikat a fogyasztókra, azaz a magyar emberekre terhelik. Mindez az eddigi rekord magas infláció további emelkedését fogja eredményezni, amit legjobban az alacsony jövedelmű emberek fognak megszenvedni, és nem a gazdagok.”

Majd így folytatják:

„A kormány katasztrofális gazdaságpolitikája, a gyenge forint, a katázás eltörlése, a rezsihazugság és a rezsiemelés, a mostani bejelentéssel a kisvállakozások megterhelése rengeteg magyar családot vihet a csőd szélére.”

A Jobbik arra emlékeztetett, hogy

„mindössze egy órát hagyott a kormány a kisvállalkozóknak, hogy felkészüljenek arra, hogy mától már piaci áron tudnak tankolni a kutakon. Amellett, hogy a kapkodás ismét bebizonyította Orbánék kormányzóképtelenségét, ezzel újabb csapást mértek több százezer honfitársunkra”. 

Egyértelműen látszik, hogy az üzemanyagok ársapkájának részleges kivezetése csak előre vetíti a kormány valódi szándékát, miszerint a kedvezményt rövid időn belül teljesen megszünteti” – írják.

A párt azt javasolja, hogy engedjék el a rezsi áfáját, támogassák közvetlenül a kata- és rezsikárosultakat, kapjanak kedvezményeket az egy- és kétgyermekes családok is, járjon rezsivédelem a kisvállalkozóknak és legyen tekintettel a kormány az otthoni munkát végzőkre.

A DK azt írja, „a Fidesz a nagy olajtársaságokkal összekacsintva hónapok óta egyre több autóstól vonja meg a hatósági áras üzemanyagot. (…) az újabb orbáni megszorítás az üzemanyagokon lévő hatósági ár kivezetésének következő lépése”. Előbb 12 év alatt tönkretették az országot, aztán a választás előtt hazudtak az egész országnak, most a választás után pedig megszorítanak; adót, rezsit és üzemanyagárat emelnek, hogy az emberekkel fizettessék meg a kormányzásuk következményeit – írják.

Az LMP szerint a kormányinfó újra bizonyította, hogy a Fidesz egyszerűen irtózik a zöld megoldásoktól. Miközben ugyanis már korlátozzák a benzinárstopot, továbbra sem hajlandóak még csak érdemben reagálni sem az LMP klímabérlet javaslatára, melynek értelmében az energiaválság idején egy egységes 5000 forintos bérlettel lehetne minden tömegközlekedési eszközt használni. Az LMP hónapok óta követeli ennek bevezetését, és szerintük ha erre sor került volna, akkor most vélhetően nem kellene a kőolajból meglévő tartalékokat felélni. 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink