Átlagosan 10-20 százalékkal kevesebb daganatos beteget találtak a koronavírus-járvány öt negyedéve alatt, mint korábban – írja a Népszava a Népegészségügy legújabb számára hivatkozva.
A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen hatása volt a koronavírus-járványnak a három legnagyobb daganattípus (tüdő-, emlő- és vastag- és végbélrák) kezelésére.
A tanulmány eredményei szerint mindhárom kezeléstípusban csökkent az ellátás a koronavírus-járvány alatt. Míg a kemoterápiás kezelések száma átlagosan 3,8-4,3 százalékkal esett vissza, addig a sugárkezeléseké 15-28 százalékkal. Ennél is durvább a járvány alatt elmaradt műtétek aránya: a tüdőműtétek száma mintegy 40 százalékkal, az emlőműtétek 12 százalékkal, a vastag- és végbéldaganatos műtétek száma több mint 20 százalékkal esett vissza. A szerzők azt is kiemelték, hogy a járvány ideje alatt nemcsak a rák kezelése, de a felismerése is akadozott. Így például hosszabb időszakokban szüneteltek a rákszűrések, és a terápiák megkezdése is sokaknál késett.
A kormány korábban rövidre zárta azokat a felvetéseket, amik a járvány alatti egészségügyi ellátás veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az Emmi és Kásler Miklós még az első pandémia idején hangsúlyozta, hogy egy levelében le is szögezte:
a pandémia miatt „egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul”.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |