Nagyon komoly visszaélés az emberek mentális egészségével és jólétével, ahogy a hatalom a politikai pszichológia legfrissebb eredményeit felhasználva rettegésben tartja a tájékozódásra esélytelen állampolgárokat, mondta a Klubrádióban Kende Anna, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar szociálpszichológiai tanszékének a docense.
A szociálpszichológus úgy látja, az alacsonyabb iskolai végzettségűek, illetve akik kevés forrásból tájékozódnak és nincs is lehetőségük a tájékozódásra, mivel az egész napjukat a megélhetésért való küzdelem adja ki, illetve nem olyan közegben élnek, ahol alternatív véleménnyel találkoznának, és így autonóm véleményt tudnának kialakítani, azok sokkal fogékonyabbak arra a fajta politizálásra, amiben 12 éve vagyunk, és aminek csúcsa a háborúval kapcsolatos riogatás volt.
Azt kommunikálják nekik, hogy a biztonságuk, a megélhetésük van fenyegetve, és meg is nevezik azokat a csoportokat, személyeket és jelenségeket, amik veszélyben tartják őket, és amitől a hatalom meg tudja menteni őket.
Kende Anna mint sok más fővárosi értelmiségi, vasárnap szavazatszámlálóként szembesült a vidéki szavazóhelyiségben történtekkel:
volt egy idős néni például, aki elsírta magát, hogy nem akarja, hogy a gyerekeit és az unokáit háborúba vigyék, ezért mondta, hogy muszáj a Fidesznek nyernie. Kende Anna azt érezte, hogy nem tisztességes emberek érzelmeivel így játszani.
A populizmusnak az a lényege, hogy hatalomra kerülve sem próbál egységet teremteni, hanem fenntartja az ellenségképet, a háborús retorikát, mondta Kende Anna, aki szerint ilyen próbálkozások voltak Trump Amerikájában is, inkább az a kérdés, hogy ,,emellett vannak-e ellensúlyok„. Példaként a közszolgálati médiát említette, amelynek a pártatlan tájékoztatás eszközeként kellene működnie, hogy az embereket segítse tájékozódni, így meg kellene jelennie a háborús retorika cáfolatának is.
Szerinte arra önmagában nem lehet számítani, hogy adott esetben nem kerül-e hatalomba olyan, akiben nincs belső morális gát. És ha egy ilyen ember mégis hatalmat kap, hogyan lehet őt mégis megbuktatni? Azt mondta, meg kell nézni a mozgatórugóit annak, hogy az emberek miért lázadnak fel egy adott pillanatban, miért törnek ki a forradalmak.
,,Azt tudjuk”, és a történelemből tudjuk, hogy az ilyen rendszerek nem tartanak örökké. Azt szerinte ennél nehezebb megjósolni, hogy mikor törnek ki forradalmak, és hogy milyen áron bukik meg egy ilyen rendszer, ami kihasználja az embereket és visszaél a bizalmukkal.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |