A Publicus Intézet friss, reprezentatív közvélemény-kutatása ara világít rá, a Fidesz-szavazók 40 százalékának az volt a legfelháborítóbb Szájer József brüsszeli szexbotrányában, hogy a párt alapítója, Orbán Viktor egyik legszorosabb politikai szövetségesének életvitele szembe ment mindazzal, amit pártja hirdetett a családról, a heteroszexualitásról és a kábítószer-használatról – írja a Népszava.
A Publicus Intézet felmérése szerint az emberek 64 százaléka egyetértett azzal:
a Szájer-ügy rávilágított arra, hogy a kormánypártok által hirdetett értékrend csak a szavazók meggyőzését szolgálja, valójában nem ezt tartják fontosnak, hanem a hatalom megtartását.
Ezt pedig még a Fidesz-hívek 16 százalék is így gondolja.
A Fidesz szavazók 57 százaléka úgy véli, „inkább elítélendő” az, amit Szájer tett. A kormánypárti hívek 62 százaléka szerint „magánügy, mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja”, 35 százalékuk viszont azzal értett egyet, hogy a történtek közügynek számítanak, „hiszen tettei ellentmondanak a pártja értékrendjének”. Az ellenzéki szavazók jellemzően 80 százalék fölötti arányban értettek egyet az utóbbi válasszal, míg kevesebb mint tizedük tartotta magánügynek a botrányt.
S miként ítélik meg a Fidesz-szavazók a botrányos ügy részleteit? Toronymagasan – azaz 40 százalék – azt tartja a legdühítőbbnek, hogy
a politikus „életvitelével szembe ment mindazzal, amit pártja hirdetett a családról, a heteroszexualitásról és a kábítószer-használatról”.
Ehhez képest csak 17 százalékuk tartja felháborítónak, hogy a politikusnál drogot találtak. Minden tízedik kormánypártit bántott az a legjobban, miszerint Szájer orgián volt, míg 12 százalékuk azon háborodott fel, hogy a szexpartin férfiak vettek részt, 36 százalékukat pedig a belga járványügyi szabályok megsértése zavarta leginkább.
A felmérés szerint a Fidesz-hívek 84 százalékának meggyőződése, hogy Szájer József titkosszolgálati akció áldozata lett, pedig még a kormánypárt vezetői szerint sincs erre bizonyíték.
Érdemes még azt is megjegyezni, a Fidesz szavazóinak 14 százaléka elvárná, hogy a kormány a Szájer-ügy után megváltoztassa álláspontját a melegekkel és a gender-ügyekkel kapcsolatos kommunikációban. Ezt az ellenzéki szavazók 76-89 százalékos arányban tartanák indokoltnak.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |