Jól láthatóan az Orbán-kormány nem bírja elengedni a háborús veszélyhelyzetet. Szokás szerint ezúttal is az igazságügyi miniszter javasolta a meghosszabbításról szóló módosítást – szúrta ki a 24.hu.
Korábban ez Varga Judit reszortja volt, a Schadl–Völner-ügy miatt kereszttűzbe került „jó miniszter asszony” idén júniusi lemondása után viszont már Tuzson Bence jegyzi az erről szóló javaslatot.
A jelek szerint a Tuzson-féle tervezet már átment az igazságügyi tárca társadalmi egyeztetésén is, így csak idő kérdése, mikor hirdetik ki ismét a háborús veszélyhelyzetet.
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja ,,a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve a humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény” módosítását,
a veszélyhelyzetet további 180 nappal, 2024. május 23-ig marad velünk, csakúgy, mint Orbán Viktor kedvenc műfaja, a rendeleti kormányzás.
Mint a lap emlékeztet: a parlament legutóbb május 3-án hatalmazta fel a kormányt a veszélyhelyzet, és a rendeleti kormányzás meghosszabbítására.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |