A nap témája: A kormány az ápolókat is átverte?

Szerda este megjelent egy határozat, miszerint két lépcsőben emelik az egészségügyi dolgozók bérét, az első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével. A Független Egészségügyi Szakszervezet januári küldöttgyűlésen dönt arról, hogy ezt így meddig és hogyan tolerálja.

A dokumentum előírja a pénzügyminiszternek, hogy „gondoskodjon a béremelés első üteméhez igazodóan az egészségügyi szakdolgozók béremeléséhez szükséges 41,5 milliárd forint; az egészségügyben dolgozók béremeléséhez szükséges 8,4 milliárd forint többletforrás biztosításáról” az Egészségügyi Alapon keresztül. Ezt úgy kell végrehajtani, hogy 2024. március elsejére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.

A Jobbik csütörtök közleménye szerint ez is annak a bizonyítéka, hogy felelős kormányzás és valódi megoldások helyett Orbánéktól a jövőben is csak ígéretekre és látszatintézkedésekre lehet számítani. Erről most éppen az egészségügyi szakdolgozók tudnának mesélni, akik a belengetett év eleji béremelés helyett csak nyáron, akkor is nagyjából mindössze 12 százalékos emelésben részesülhetnek.

A Jobbik arra figyelmeztet, hogy ez az emelés az Európa-rekorder magyar élelmiszerár-drágulás töredéke.

,,Tisztán látszik, hogy az Orbán-kormányt egyáltalán nem érdekli, miként vészelik át a válságot a magyar betegágyak mellett álló, túlhajszolt ápolók, az erőn felül teljesítő egészségügyi személyzet. Egy normális országban hitegetés, átverés helyett tisztességes fizetésemeléssel, adócsökkentéssel segítenék az egészségügyi dolgozókat, és megvédenék őket a kiugróan magas áremelkedéstől, amely nem mellesleg Orbánék elhibázott politikájának következménye”

– írták.

A párt konzervatívként úgy emelné a dolgozók fizetését, hogy az ápolók és a további szakdolgozók bére legalább az orvosi alapbér felét, azaz ötven százalékát elérje. Ez most nagyjából csak huszonegy százalék lesz januártól.

,,Miközben az első félévben 20 százalékos infláció várható, a kormányhatározatban közölt szakdolgozói béremelés éves szinten mindössze 10 -12 százalékos béremelést jelent”

– ezt már Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke nyilatkozta a Népszavának. Hozzátette: egyetlen pozitívuma a rendeletnek az, hogy a műszaki területen dolgozók is kaptak váratlanul mintegy 8 milliárd forintot béremelésre. Az orvosok januári tíz százaléka azt jelenti, hogy nekik 150-200 ezer forinttal nő a jövedelmük, a szakdolgozóknak pedig nem hogy nem nő, hanem csökken a reálbérük. 

Várhatóan sokan nem fognak arra várni, hogy esetleg 2024 márciusától majd kapnak valamit, el fogják hagyni a pályát.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink