A nap témája: A kormány tovább emelné a nyugdíjkorhatárt

Vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelését, mert egyre többen vonulnának vissza a munkából – áll abban a kormányzati javaslatban, amely 2025-ben lépne életbe, de az ezt megalapozó nemzetközi tanulmányt már az idén év végéig elkészítenék. Az ATV-nek nyilatkozók azonban úgy vélik, ez téves út.

A januári 15 százalékos emelés után már 35 ezren jogosultak havi félmillió forintot meghaladó ellátásra, miközben még mindig 23 ezer nyugdíjas próbál havi 40 ezer forintnál kisebb összegből túlélni. Ennek az az oka, hogy a nyugdíjmegállapítás során mindig az előző év átlagkereseti szintjéhez kell igazítani a nyugdíjakat – mondta az ATV-nek Farkas András nyugdíjszakértő.

Ha az előző éveket felszorozzuk ezekkel az értékkövetési szorzókkal, ezek egyre magasabbak, hiszen emelkedett az utóbbi években a nemzetgazdasági nettó átlagkereset, emiatt az újonnan megállapított nyugdíjak sokkal magasabbak, mint a régebben megállapítottak.

A kormány javaslata szerint az intézkedések tervezésénél vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelésének lehetőségét is, hiszen a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások várhatóan emelkednek.

A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály azonban hangsúlyozta, a nyugdíjkorhatár további emelése már egészségügyi és szociális tényező lesz az állami költségvetés tekintetében.

Ha belegondolunk, ma az egészségben eltöltött idő a férfiak esetében 61,5, a nők esetében pedig 62,8 év. Tehát, amire a mai nyugdíjkorhatár alatt eléri az ember ezt a nyugdíjkorhatárt, már krónikus betegségekkel, rendkívül sok örökölt vagy munkahelyi panasszal küzdenek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink