A nap témája: A magyar infláció a harmadik legnagyobb az Unióban

Az Eurostat tegnap közzétett adatai szerint októberben az Európai Unió országaiban az átlagos éves infláció 4,4 százalék volt, ezen belül az eurózóna országaiban 4,1 százalékos átlagos drágulást mértek. Egy hónappal korábban az uniós átlag 3,4 százalék, egy évvel korábban pedig 0,3 százalék volt – vette észre a G7.

A portál rámutat, hogy Máltán mérték a legalacsonyabb inflációt (1,4%), a második helyen Portugália (1,8%), a harmadikon pedig Finnország és Görögország (mindkettő 2,8%) volt. A sor másik végén Litvánia (8,2%) állt, majd Észtország (6,8%) és Magyarország (6,6%) következett.

Az eurózónában az energia árának emelkedése adta a legnagyobb tételt a növekedésen belül, a 4,4 százalékponton belül önmagában ez a tétel 2,2 százalékpontot képviselt. A magyar lakossági fogyasztók ugyan a rezsicsökkentés (vagyis árbefagasztás) következtében közvetlenül nem érzékelik az energiaárak növekedését, az ipari fogyasztókat ez nem védi, és a megugró költségek a fogyasztói árakban megjelennek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink