A nap témája: A magyar kormány titokban aláírta az Oroszországot elítélő nyilatkozatot

Nem verték nagy dobra.

„Megismételjük, hogy a leghatározottabban elítéljük az Orosz Föderáció Ukrajnával szemben jelenleg is zajló, provokálatlan és indokolatlan agressziós háborúját. Ez a nemzetközi jog, köztük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának súlyos megsértését jelenti”

– ez a harmadik pontja annak az ENSZ-közgyűlésben kiadott diplomáciai elítélő nyilatkozatnak, amelyet Magyarország is aláírt az EU-tagállamok, valamint az Egyesült Államok mellett, melyet a napi.hu vett észre.

A szöveg a francia ENSZ-diplomácia honlapjára került fel a héten augusztus 26-i keltezéssel, a szöveg lényege pedig az, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország az atomfegyverek leszereléséről szóló atomsorompó-egyezmény betartásával ellentétes kijelentéseket tett, valamint hogy veszélyeztetik a hadműveleteik a világ nukleáris biztonságát. 

A Moszkvával szemben visszafogottan nyilatkozó, az orosz háborús agressziót azonban elítélő magyar külügy most viszont az egészen élesen fogalmazó állásfoglalást is aláírta. Ebben például olyan megfogalmazások is szerepelnek, minthogy a nyilatkozó országok

„mélységes aggodalmunkat fejezik ki amiatt, hogy az Orosz Föderáció – amely nukleáris fegyverrel rendelkező állam –, aláássa a nemzetközi békét, biztonságot és stabilitást, a nemzetközi atomsorompó-architektúrát, valamint az atomsorompó-szerződés integritását és célkitűzéseit az Ukrajna ellen folytatott illegális agressziós háborújával.”

Az uniós országok azt is követelik, hogy az oroszok hagyják el az elfoglalt zaporizzsjai létesítményt, segítsék az ukrán hatóságokat és a nemzetközi megfigyelőket, hogy az erőmű biztonságosan működhessen.

Emellett ismételten felszólítják Vlagyimir Putyin orosz elnököt és az orosz vezetést, hogy vessen véget „brutális és előre megfontolt háborújának, és azonnal, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja ki fegyveres erőit és felszerelését Ukrajna területéről, nemzetközileg elismert határain belül.” A nyilatkozatot aláíró országok elítélik Fehéroroszországot is, amely segítette és segíti az orosz hadsereget a megszállásban.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Gázolt a vonat Deszknél

Az Újszeged állomásról 19:07-kor Mezőhegyesre elindult személyvonat (37043) elgázolt egy embert Deszk közelében – adta hírül a Mávinform szombat este.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink