A nap témája: A pandémia alatt megduplázta vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere

Kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta – írta hétfőn a The Guardian online kiadása.

Az Oxfam jótékonysági szervezet jelentése szerint a részvény- és ingatlanárak megugrása miatt a 10 leggazdagabb együttes vagyona 1500 milliárd dollárra (476 ezer milliárd forint) nőtt, ez tovább növelte a szegények és a gazdagok közti szakadékot. A Világbank adatai alapján a világjárvány kezdete óta 163 millióval több ember szorult a szegénységi küszöb alá, míg a szupergazdagok profitáltak a kormányok élénkítésre adott támogatásaiból, melyekkel a pandémia hatásait akarták ellensúlyozni.

Az Oxfam jelentésében azt írta, hogy 2020 márciusa és 2021 októbere között a világ népessége 99 százalékának csökkent a jövedelme, míg Elon Musk, a Tesla alapítója, valamint a többi kilenc szupergazdag naponta együttesen 1,3 milliárd dollárral lettek gazdagabbak.

A listavezető Musk jelenlegi vagyona a Forbes magazin gazdaglistája szerint 294,2 milliárd dollár, a járvány kezdete óta megtízszereződött. Az Amazon-alapító Jeff Bezos, a lista második helyezettje 67 százalékkal, 202,6 milliárdra növelte gazdagságát. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, a microsoftos Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Változás Hódmezővásárhely vezetésében

Márki-Zay Péter csütörtökön javaslatot tett Kis Andrea MSZP-s főállású alpolgármester leváltására, majd miután az indítvány nem kapta meg a szükséges minősített többséget, elvonta a politikus feladatköreit.

Tovább »

A románok megszabadulnak az orosz gáztól

A bukaresti parlament májusban elfogadhatja a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvény módosítását célzó előterjesztést, amely a tengeri (offshore) és a szárazföldi (onshore) gázmezők kitermelésének egyaránt új lendületet adhat. Virgil Popescu román energiaügyi miniszter szerint a jogszabály révén Románia teljes mértékben függetlenné válik az orosz gáztól, mindemellett erős jelzést ad a befektetőknek is – derül ki a Világgazdaság kolozsvári tudósításából.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A románok megszabadulnak az orosz gáztól

A bukaresti parlament májusban elfogadhatja a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvény módosítását célzó előterjesztést, amely a tengeri (offshore) és a szárazföldi (onshore) gázmezők kitermelésének egyaránt új lendületet adhat. Virgil Popescu román energiaügyi miniszter szerint a jogszabály révén Románia teljes mértékben függetlenné válik az orosz gáztól, mindemellett erős jelzést ad a befektetőknek is – derül ki a Világgazdaság kolozsvári tudósításából.

Tovább olvasom »

A nap témája: A korrupció miatt elindult a jogállamisági eljárás hazánkkal szemben

Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításárAz Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést kAz Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.üldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.ól – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.

Tovább olvasom »