A kormányhivatal most a közétkeztetést állította le Vásárhelyen

A kormányhivatal felülírva saját előző döntéseit, ismét leállított egy, a vásárhelyiek számára fontos szolgáltatást. Kedden azt a Serház téri konyhát záratta be a kormányhivatal, amely az idei évtől az immár kiszervezett, helyi közétkeztetést látja el – közölte az önkormányzat tegnap.

Végzésükben kifogásolják a mintegy 2 éve fennálló állapotokat, a beázást, a megfelelő szellőzés hiányát és az ebből eredő penészfoltokat, illetve a padozati és oldalfali hibákat. A hatóság az elmúlt két évben nem kifogásolta ezeket a hibákat.

A városvezetés annak idején a Prizma Food céggel kötött szerződésbe belefoglalta ezek kijavítását, a cég vállalta, hogy mintegy 160 millió forint értékben fejleszti nem csak a konyhatechnológiát, hanem az épületet is felújítja. A cég a vásárhelyi működése előtt egyeztetett a hatósággal, hogy pontosan mit kell kijavítaniuk és már december közepén megkezdték a felújítási munkálatokat, amelyek 70%-ban elkészültek, és a fagy beállta miatt álltak le. A tervek szerint január végére be is fejezik, amennyiben az időjárási viszonyok megengedik.

Az étkeztetést a Prizma Food Kft. mindenképpen megoldja, mindent megtesznek azért, hogy sem a gyerekek, sem az idősek ne maradjanak éhesek a hatóság döntése miatt. A meglévő konyhák és az orosházi konyha segítségével minden vásárhelyi közétkeztetést igénylő megkapja az ételét.

Az önkormányzat bízik abban, hogy eddig sem volt, és most sem veszélyes „az emberek egészségére” a Serház téri konyha állapota, és csak a tömegközlekedés átszervezése kapcsán megtapasztalt, politikától nem mentes hatósági túlkapás tanúi vagyunk, különben kénytelenek lennének azt gondolni, hogy a hatóság eddig nem végezte jól a munkáját.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »

Két évvel a Bartók bezárása után rájöttek, hogy kevés a parkoló az Almási iskolánál

Mint az ismert, botrányos körülmények között került lakat Makón a Bartók iskolaépületre 2022 nyarán. Többek között a szűkös parkolást is felhozták indokként a döntést ellenzők, de ezt nem igazán vette figyelembe a tankerület. A hétfői lakossági fórumon kiderült, hogy az önkormányzat fog új parkolókat létesíteni.

Tovább olvasom »