Miközben a korrupt és tolvaj Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozzák az áprilisi rendszerváltást, addig az Orbán-kormány újabb és újabb önleleplező intézkedései egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy Orbán retteg a hatalom elvesztésétől – írja közleményében a Jobbik. Az ellenzéki párt szerint a fideszes pártkatonák trükkös bebetonozása valójában az Orbán vezette Fidesz elszámoltatástól való félelmének kétségbeesett lépése.
A közvagyont einstandoló fideszes alapítványok gránitszilárdságú megerősítése után az Orbán bunkósbotjaként funkcionáló Állami Számvevőszék, illetve a hazug állami propaganda felett őrködő Médiatanács elnöki tisztségének trükkös megkaparintása, valamint a folytatólagosan és szervezetten történő közpénzlopások zavartalanságát biztosító Legfőbb Ügyész személyének bebetonozása mind-mind Orbán Viktor beteges, az elméjében egyre jobban elhatalmasodó hatalommániájának, a magyar demokrácia és jogállam megcsúfolásának mérföldkövei, tulajdonképpen a bukás beismerésének bizonyítékai
– írják.
Közölték azt is, hogy előre szeretnék jelezni: sem a maffiaállam vezetője, nevezetesen Orbán, sem a strómanjai, sem politikus bűntársai, sem az orbáni rezsim továbbélését biztosítani szándékozó személyek nem fogják megúszni az elszámoltatást. Ebben a kérdésben ugyanis mind a néppárti Jobbik, mind az ellenzéki összefogás további pártjai kíméletlenül elkötelezettek.
Innen is üzenjük a közpénzből megtollasodó és luxusgépen repkedő strómanoknak és politikusbűnözőknek: Addig fogjuk faragni a jogot, amíg igazság nem lesz belőle!
– zárul a közlemény.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |