A nap témája: A Szájer-ügy betett a Fidesznek, erősödött az ellenzék

Szájer József tragikomikus története rányomta a bélyegét a pártpolitikai erőviszonyok alakulására – olvasható a Medián közvélemény-kutató legfrissebb felmérésében a hvg.hu-n.

A Medián hatszáz fős minta alapján megállapította, hogy a Szájer-botrány kirobbanása elmozdította az eddig viszonylag állandósult támogatottságot a Fidesz és az ellenzék között. 

Nagy kilengés a támogatottságban ugyan egyik oldalon sincs, azonban

az ellenzék két százalékos erősödése mellett a Fidesz hat százalékos gyengülést produkált.

Ez a Medián szerint inkább elbizonytalanodást jelent, nem pedig elpártolást, mivel a választani nem tudók aránya 17-ről 24 százalékra nőtt.A Medián értékelése alapján novemberben még a teljes szavazókorú népesség körében 40-34 (százalékpontban) volt az arány a Fidesz-KDNP és egy ellenzéki közös lista között a kormánypártok javára, a biztos szavazóknál pedig 45-37. Most viszont ez az arány a Szájer-ügy után egy héttel 34-36-ra, illetve 39-41-re módosult.

Az ellenzéki pártoknál a Jobbik vezet

A közvélemény-kutató mérte az ellenzéki pártok támogatottságát is. A felmérés szerint a biztos pártválasztóknál a DK vezet, de az elemzői szempontból lényegesebb, úgynevezett teljes szavazókorú népesség körében a Jobbik áll az élen.

hvg360.hu

A megkérdezettek értékelték a kormány járványkezeléssel kapcsolatos teljesítményét is.

A válaszadók szerint a kormánypárti szavazók négyötöde elégedett a kormánnyal ezen a téren, az ellenzékieknek viszont csak egytizede.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Hatalmasat emelkedtek a mezőgazdasági árak

Márciusban nagy lendületet vett a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, az egy évvel korábbiakhoz képest 37,4 százalékkal álltak magasabban, ami 12,5 százalékponttal több a februári 24,9 százaléknál. Az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 33,9 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva, pedig már akkor is 13,0 százalékos volt az éves drágulás – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Tovább »

A nap idézete

110 éve született Várkonyi Zoltán kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, filmrendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Hatalmasat emelkedtek a mezőgazdasági árak

Márciusban nagy lendületet vett a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, az egy évvel korábbiakhoz képest 37,4 százalékkal álltak magasabban, ami 12,5 százalékponttal több a februári 24,9 százaléknál. Az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 33,9 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva, pedig már akkor is 13,0 százalékos volt az éves drágulás – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Tovább olvasom »