A nap témája: A választások után 300 falusi kispostát zárhatnak be országszerte

Az önkormányzati választások és a rezsiutalványok kézbesítése után, október 17-én mintegy 300 falusi kispostát zárhatnak be országszerte – értesült a Napi.hu több szakszervezeti forrásból. A portál úgy tudja, a Békés megyei Kisdombegyházán már biztosan ezen a napon lesz utoljára nyitva a posta.

A posta jelenleg is végzi azt a felmérését, ami alapján eldöntik, hogy melyik 10 ezer fő alatti településen működnek együtt a takarékokkal. Háromszáz-ötszáz település jöhet szóba, ahol megvalósulhat az együttműködés. Ezeken a kistelepüléseken a tényleges postai tevékenység valójában nagyon alacsony, vagyis a hatékonyságban vannak hiányosságok. Például napi átlag 5 óra kihasználatlan kapacitás figyelhető meg érintett postakörben, 121 postán a feladott napi könyvelt levélküldemény nem éri el az 5 darabot, 412 postán a feladott heti csomag darabszáma átlagosan 1 darab, vagyis a kapacitás kihasználatlan, ezért veszteséges ezeken a helyeken a működés – idézi a portál Szarka Zsoltnak, a Magyar Posta volt vezérigazgatójának 2016-os nyilatkozatát. Úgy vélik, azóta aligha javult a kihasználtság, hiszen a feladott levelek volumene évről évre csökken.

Emlékeztetnek, a posta „méltánytalan többletterheit” a központi költségvetésből kell finanszírozni. Ezeket a terheket az új piaci szereplők befizetéseiből fedezték volna, jelenleg azonban közpénzből kell évente 3-5 milliárd forinttal kisegíteni az állami vállalatot. A hagyományos postai szolgáltatások iránt azonban csökken a kereslet, és a vállalatnak nincs lehetősége ehhez igazítania a hálózatát, a nyitvatartását, az árait, vagyis a szolgáltatásnyújtás paramétereit.

A Magyar Posta továbbá debreceni és a balatonalmádi üdülőjén kívül az összes többi üdülőjét eladná szerte az országban. Az üdülők többsége lerobbant állapotban van, de az elhelyezkedésük alapján nem lehet kizárni, hogy egy-két befektető lát majd fantáziát a megvásárlásukban – írja a lap.

A Fidesz még ellenzékben…

A Fidesz 2009-es EP-programjának 99. oldalán így fogalmaznak:

A kétezer lakosnál kisebb települések postahelyeinek kiszervezése, a vasúti szárnyvonalak leépítése, valamint a helyi iskolák megszüntetése tovább súlyosbítja a kistelepülések helyzetét és növeli leszakadásukat. A hiányzó és saját forrásból nem finanszírozható alapellátásokat, illetve a veszteségesen működő, ám a kistelepülések működéséhez elengedhetetlen szolgáltatások, így a megszüntetésre ítélt posták és vasúti szárnyvonalak fenntartását uniós forrásokból és a központi költségvetés ráfordításából, nagyobb állami szerepvállalás révén kell biztosítani.

A 129. oldalon pedig így írtak:

Dolgozni fogunk továbbá annak érdekében, hogy az eddigieknél könnyebben lehessen finanszírozni az egységes piac működéséhez szükséges társadalmi, infrastrukturális feltételek megteremtését az uniós alapokból, tehát hogy lehessen támogatást kapni a vidéki kisiskolák, kisposták fennmaradásához.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink