A nap témája: A visegrádi országok között a magyar minimálbér a legalacsonyabb

A magyar minimálbér idén átlag felett, 19,5%-kal havi bruttó 200 ezer forintra nőtt, de még így is sereghajtó a visegrádi országok között – számolt be az RTL Híradó.

Az árak az átlagfizetésnél is gyorsabban nőnek, ezért Magyarországon inflációkövető emelést követelnek a szakszervezetek, ha sikerrel járnak, nagyjából 230 ezer forint lehet a minimálbér, azonban a visegrádi országoktól még mindig elmarad:

A szlovákoknál majdnem 290 ezer, a cseheknél pedig 280 ezer forintra rúghat jövőre a minimálbér. A lengyeleknél jövőre januárban és júliusban is emelik, és már januártól meghaladhatja a havi bruttó 300 ezer forintot.

,,Nem tartom kizártnak, hogy megvalósuljon egy inflációkövető emelés, de ahhoz gazdasági növekedésre van szükség, egy olyan gazdasági prognózisra, ami – még ha keveset is – gazdasági növekedést mutat, semmi esetre sem visszaesést” – mondta el a Híradónak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

A kormány az érdekképviseletekre bízta decemberig, hogy megállapodjanak a jövő évi minimálbér összegéről.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink