A nap témája: Angliában a termékek közel fele olcsóbb, mint nálunk

Angliában 13 260 forintnak megfelelő fontot, Magyarországon pedig 11 886 forintot kell fizetni ugyanazért a 31 termékért, ugyanabban a mennyiségben az Aldiban – írja a G7 portál. A gazdasági portál fő célja, hogy a magyar áruházakban egy konkrét nagy bevásárlás költségének változásain mérjék az inflációt vagy a deflációt.

A portál az angliai és a magyarországi Aldiban is ugyanazokat a termékeket vásárolta meg egy bevásárlás során, hogy össze tudják hasonlítani az árakat. 

Az eredmény már első ránézésre is nagyon megdöbbentő: 

a 31 vizsgált termékből 14 olcsóbb Angliában, mint Magyarországon, és sokszor nem is kevéssel.

„A magyar nettó medián bérre nincs friss hivatalos adatunk, de az Eurostat 2020-ra vonatkozó értékét 8 százalékkal (vagyis körülbelül az elmúlt egy év átlagos magyar béremelkedésével) megnövelve 583 eurót, azaz 210 ezer forintot kapunk. Ha ezekből az adatokból számolunk, akkor azt kapjuk, hogy egy magyar fizetés 5,6 százalékát viszi el a bevásárlásunk, az angol fizetésnek viszont csupán az 1,6 százalékába kerül.”

A lap összeálítása alapján egy magyar családnak 3,5-szer nagyobb teher ugyanazt megvenni ugyanabban a boltban, mint az angolnak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »