A nap témája: Az Ab szerint a médiacégek összefonódása „nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét”

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem alaptörvényellenes az a kormányrendelet, amellyel nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítették a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) bővítését.

Az Ab-döntésről szóló, a testület honlapján olvasható közlemény szerint a kormányrendelet azt minősítette nemzetstratégiai jelentőségűvé, hogy a KESMA megszerezte az Echo Hungária TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zártkörű Részvénytársaságot, a Magyar Idők Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaságot, a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot, valamint az Opus Press Zártkörűen Működő Részvénytársaságot.

Az országgyűlési képviselők negyede fordult utólagos normakontroll-indítvánnyal az Ab-hoz, mert álláspontjuk szerint a kormányrendelet sérti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt. Továbbá az indítványozók szerint a kormánynak a médiacégek összefonódása tekintetében a közérdek fennállására vonatkozó érvei megalapozatlanok, ezért a nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítés feltételei nem állnak fenn.

A nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítés következményeként az összefonódást nem kellett bejelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnak, így a médiatanács sem vett részt szakhatóságként az eljárásban és „nem vizsgálta, hogy a független véleményforrások összefonódás utáni szintje is biztosítja-e a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését” a médiapiacon. Az indítványozók álláspontja szerint mindez sértette a sajtó sokszínűségére vonatkozó alkotmányos szabályokat.

Az Ab az indítványt elutasító döntésében hangsúlyozta:

a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét.

Az Ab két alkotmányos értéket mért össze: egyfelől a kormányzati minősítés alapjául szolgáló közérdeket, másfelől a sajtó sokszínűségéhez fűződő alkotmányos érdeket.

Az Ab „megállapította”, hogy nem feladata tartalmilag minősíteni, mit tart a kormány nemzetstratégiai szempontból közérdeknek, ezt az Ab csak határesetekben bírálhatja felül, jelen eset pedig nem tekinthető ilyennek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink