A nap témája: Az államtól kapnak bért, akiket elbocsátottak a járvány miatt – a környező országokban

Magyarországon egyelőre még csak az ellenzéki pártok és az érdekképviseletek próbálják érzékeltetni a bérköltség átvállalásának fontosságát, a kormány erre az útra még nem lépett rá. Pedig a régiónkban már minden ország meghozta ezt a döntést, sőt, Európán belül is alig akad olyan ország, mely ne sietett volna ilyen módon a munkaadók segítségére. 

A régiónkból egyébként utolsóként bár, de Szlovákia is csatlakozott a fizetést adó államok sorába: a kormány a járvány miatt elbocsátottak fizetésének 80 százalékát állja egészen a krízishelyzet végéig. Európa-szerte egyébként jelentős mértékű átvállalásról döntöttek a kormányok. A legszűkmarkúbbnak a lengyel kormány tekinthető, hiszen a fizetések 40 százalékát vállalja magára, majd a német és bolgár kormányok következnek 60-60 százalékos átvállalással. A kormányok döntéseit végignézve átlagosan 75 százalékos vállalás jellemző Európában:

Hogy pontosan hányan veszítik el a munkájukat Magyarországon, azt jelenleg még csak durva saccolással lehet megbecsülni. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint százezres nagyságrendben fog nőni a munkanélküliek száma, a kérdés csak az, hogy hány százezerrel. A turizmusban és a vendéglátásban a rendelkezésre álló adatok alapján mintegy 480 ezer ember dolgozik, azt azonban nem lehet kijelenti, hogy a teljes ágazat munkaerő nélkül maradna. Ugyanúgy azt sem mondhatjuk, hogy más területeken ne történnének elbocsátások.

Az mfor.hu rövid számítást végzett. Úgy számoltak, hogy összesen 500 ezren maradnak/maradhatnának munka nélkül a krízishelyzet miatt.

A 244 ezer forintos nettó átlagbérrel és egy 75 százalékos kormányzati átvállalással számolva azt jelenti, hogy fejenként havi 183 ezer forintot kellene fizetnie az államnak a veszélyhelyzet ideje alatt. Vagyis ez havi 91,5 milliárdos költséget jelentene. Amennyiben három hónapig marad érvényben a veszélyhelyzet Magyarországon, akkor 274,5 milliárd forintos összkiadást jelentene az államnak ez az intézkedés.

A kormány szerint a munkavállalók bérét most is épp eléggé védik

A kormány nem tervezi, hogy a bérgarancia szabályainak kiterjesztésével védje meg a munkavállalókat a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet gazdasági hatásaitól – derül ki Schanda Tamásnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkárának az MSZP-s Szakács László írásbeli kérdésére adott válaszából. A bérgarancia lényege, hogy a csökkentett munkaidőben vagy kényszerszabadságon lévő foglalkoztatottak bérének egy részét az állam a járvány időszakában átvállalja.

(mfor.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink