📺 A nap témája: Az Orbán-kormány újabb pofonnal készül a kisvállalkozásoknak

A kormánynak különös tehetsége van abban, hogyan kell belerúgni a legkisebb vállalkozásokba – figyelmeztetett csütörtöki Facebook-videójában Potocskáné Kőrösi Anita.

A Jobbik-Konzervatívok elnökhelyettese elmondta, a parlamentben csütörtökön kezdték a vitát az adótörvénycsomagról,

ennek az egyik legvitatottabb pontja a másod-, mellékállással és a nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyéni vállalkozókat sarcolja.

Ez a változás várhatóan 2025. január elsejétől lép érvénybe.

Az érintetteknek eddig nem kellett járulékokat fizetni, de a jövőben már a minimálbér 30 százaléka után ezt meg kell tenniük, függetlenül attól, volt-e egy adott hónapban bevételük, vagy sem.

A jobbikos politikus rámutatott, ez nagyjából 25-28 ezer forint plusz befizetést jelent, ha az inflációt és a minimálbér emelkedését is számításba vesszük.

Éves szinten ezzel összességében 300 ezres többletterhet rónak a kisvállalkozásokra.

Potocskáné jelezte azt is, ezek jellemzően kiegészítő szerepet látnak el a főállású munkaviszony mellett. Úgy látja, valószínűleg ennyire bajban van a költségvetés, hogy már ilyen eszközökhöz kell nyúlnia a Fidesz-kormánynak. Felidézte, a közelmúltbeli kata-szigorításnak is hasonló motivációja lehetett. Az NTAK-szogorítás kapcsán viszont sikerült elérnünk, hogy a kormány meghátráljon – emlékeztetett a jobbikos politikus, sürgetve:

A legkisebbeket ne sújtsák ezzel a plusz adóval azokat, akik az alanyi adómentesség határán belül vannak és másodlagosan vagy hallgatóként egyéni vállalkozók!

Potocskáné Kőrösi Anita leszögezte, a Jobbik országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel ezért módosító javaslatot nyújt be a parlamentben, bízva abban, hogy a kormány is belátja ennek az újragondolását.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

43 éve hunyt el Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.

Tovább »

A nap idézete

58 éve hunyt el Tamási Áron,  Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Közlekedő Tömeg: a tavalyinál is súlyosabb a MÁV járműhelyzete

A tavalyi mélypont után tovább csökkent a MÁV-Start üzemképes, a nem villamosított vasútvonalakat kiszolgáló dízel-motorvonatainak száma – írja közleményében a Közlekedő Tömeg Egyesület. A közérdekű adatigénylésére kiadott járműállományi adataiból kitűnik, a járműhiányra hivatkozva elrendelt vasútbezárások sem voltak képesek a MÁV dízeljármű-gazdálkodását konszolidálni.

Tovább olvasom »