Ahogy négy évvel korábban, úgy most is hatalmas fölényben van az ország legszegényebb településeiben a Fidesz.
A G7 vizsgálta meg a 20 legalacsonyabb átlagjövedelmű magyar településének választási adatait. A statisztikákból kiderül, hogy csak Rajkán (63 százalék) és Ágon (71 százalék) maradt 80 százalék alatt a Fidesz, amíg 18 településen legalább négyötödös a kormánypárt sikere.
Ha a 20 település átlagát nézzük, akkor az érvényesen szavazók a listás voksok 87,6 százalékát adták le a Fidesz-KDNP listájára, ha pedig csak a 10 legszegényebb települést vizsgáljuk, akkor ez az arány még magasabb, több mint 96 százalék.
Akadt két olyan borsodi település, Bódvalenke és Gadna, ahol mindenki a Fidesz listájára szavazott, amíg Csenyétén és Szakácsiban 1-1 voksot kapott az ellenzéki lista. Fájon ugyan nem szerzett egyetlen szavazatot sem az Egységben Magyarországért pártszövetség, de ott a Mi Hazánknak sikerült megszereznie 1 voksot a Fideszes szavazatok mellett. Ezen az öt településen minden az ellenzéki összefogásra leadott szavazatra több mint 320 kormánypárti szavazat jutott.
Bár már 2018-ban is kimagasló eredményt ért el a kormánypárt az ország legszegényebb településein, idén mégis kivétel nélkül minden községben és faluban erősödni tudott a Fidesz.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |