A választás lement, el is indítják a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen

El fogják indítani a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen a korrupciógyanú és a közbeszerzési problémák miatt – mondta Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa a Tiroler Tageszeitungnak, szúrta ki az rtl.hu.

Mint azt mi is megírtuk, az Európai Bíróság februárban elutasította Magyarország és Lengyelország jogállamisági mechanizmus elleni panaszát. Az uniós bíróság szerint ugyanis megfelelő jogalappal fogadták el jogállamisági mechanizmust.

Az Európai Bizottság már korábban utalt arra, hogy a választások után léphetnek majd az ügyben. Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa most azt mondta: dolgozik Magyarország ügyén és a korrupciógyanú és a közbeszerzési problémák miatt elindítják a mechanizmust.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Lengyelországgal szemben viszont nem indítanak eljárást, mivel ott az igazságszolgáltatás rendszerén belül fedeztek fel problémákat. Az viszont visszautasította, hogy az ukrán menekültek intenzív lengyel támogatása miatt lennének elnézőbbek. Hangsúlyozta, két külön dologról van szó.

,,Lengyelország az ukrán menekültek befogadása terén elért eredményeit fenntartások nélkül el kell ismerni, de ez nem jelenti azt, hogy szabad utat kapnak a jogállamiság tekintetében”

– fogalmazott Hahn.

Lengyelország mindenesetre nem kapja meg az uniós költségvetésből a számára elkülönített források teljes összegét, mert nem hajtotta végre az Európai Bíróság ítéleteit. Be kellett volna zárniuk ugyanis egy lignitbányát a cseh határon, de ezt nem tették meg, illetve az emiatt kiszabott bírságot sem fizették ki.

Az Európai Bizottság a jogállamisági problémák miatt jelenleg blokkolja a „Next Generation EU” helyreállítási alap forrásait Lengyelország és Magyarország felé.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »