A nap témája: Az ügyészség szerint nincs semmi látnivaló Orbán olasz magánútja ügyében

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a honvédségi Airbus utasszállító ezer kilométeres kitérőt tett, ami legalább 3-4 millió forint adófizetői pénzbe került, az ellenzéki politikus ezért feljelentést tett. Az ügyészség ezt első körben egyszer már elutasította, azonban a Budai Központi Kerületi Bíróság mégis az eljárás lefolytatására szólította fel a nyomozó hatóságot, a tényállás felderítetlenségére hivatkozva.

Az ügyészség most másodszor is lezárta vizsgálatát. A hatóság indoklása szerint a vezérkari főnöktől azt a tájékoztatást kapták, hogy a védett személyek kísérése kötlezettség, ennek végrehajtása „nem tartozik gazdálkodási mérlegelési körbe”. Miként írták: „a Magyar Honvédség az általa ellátott közfeladatok tekintetében nem klasszikus értelemben vett gazdálkodó szervezet”.

Az indoklásban kitértek arra is, hogy a miniszterelnök magánprogramjának időtartamára a személyi védelemről lemondhat ugyan, ám ha ezt nem teszi meg, akkor olyan védelem illeti meg, mint ami hivatalos feladatai végzése közben járna neki. Ennek biztosítása a Terrorelhárítási Központ és a honvédség feladata.

Hadházy szerint az ügyészségnek két egyszerű nyomozati cselekményt kellett volna foganatosítania. „Meg kellett volna kérdeznie egy légitársaságot, hogy mennyibe kerül egy Airbus repülő ezer kilométeres kitérő és egy extra leszállás az üzemanyag, az amortizáció, a karbantartás , a biztosítás, a leszállási illeték, a földi kiszolgálás költségeinek tükrében. Ezt kellett volna összevetnie azzal, hogy mennyibe került volna 2-3 testőr Budapest-Pisa retúr menetrendszerinti repülőjegye (hiszen a magán úton a miniszterelnök maga fizette volna a jegyét). A különbség 3.5-4 millió forint lett volna.

A képviselő azt is kifogásolta, hogy a nyomozás meg sem próbálta kideríteni, hogy ha a miniszterelnök nem a honvédségi 160 fős utasszállítójával, hanem menetrend szerinti járattal utazik, az mennyiben csökkentette volna a személyi biztonságát.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább olvasom »