A nap témája: Egy felmérés szerint a magyarok az egyik legelkeseredettebb nemzet

A 24.hu számolt be arról, hogy 2023. december végén és 2024. január elején a magyarok 78 százaléka szerint rossz irányba mentek a dolgok az országban. Ez az Ipsos szokásos felméréséből derült ki, amelyben azt vizsgálták több tucat országban, hogy mi miatt aggódnak az emberek. Az is kiderült, hogy mindössze két országot találtak – Dél-Afrikát és Perut –, ahol pesszimistábbak az emberek.

A világátlag szerint az emberek 59 százaléka gondolja úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok hazájában. Most mi ezt bőven túlszárnyaltuk, a magyarok 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország. A gazdaság helyzetéről gondolt képünk is sokkal negatívabb, mint a világátlag. A magyarok 76 százaléka szerint rossz hazánk gazdasági helyzete. A világátlag itt 62 százalék.

A lengyelek viszont a kormányváltást követően sokkal pozitívabbak lettek, mint voltak: míg 2022 decemberében 84 százalékuk vélte úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, az elmúlt időszakban már csak 43 százalékuk.

Az egészségügy miatt aggódtak és aggódnak a leginkább a magyarok. Az adatfelvételt megelőző 12 hónapból tízben ez szerepelt a lista élén. Tavaly év végén például 51 százalékos említést kapott, míg a második helyen álló korrupció 44 százalékot. Nem sokkal lemaradva következik a szegénység és az infláció, míg a lista legvégén a koronavírus és a terrorizmus áll.

A 24.hu ennek kapcsán kiemeli: a mostani eredmények visszatükrözik az Ipsosnak egy 2022 októberében közzétett felmérését, amely az egészségügyre fókuszált. Akkor a magyarok mindössze 14 százaléka értékelte jónak vagy nagyon jónak a hazai ellátást, 53 százalék pedig rossznak vagy nagyon rossznak, a negatív megítélést tekintve pedig messze rosszabb eredményt értünk el, mint bármilyen más, a kutatásban részt vevő ország.

Az akkori felmérésben arra is rákérdeztek, hogy miket tartanak a legnagyobb problémáknak az egészségügyben, és a magyarok leginkább a várólistákra panaszkodtak, valamint arra, hogy nincs elegendő egészségügyi dolgozó.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink