A nap témája: Feketelistán vannak a státusztörvényt megtagadó tanárok a tankerületeknél

Nem hiába nevezték „bosszútörvénynek” a státusztörvényt, amit a Fidesz-kormány az elégedetlen tanárok sztrájkjaira és a pedagógustüntetésekre válaszul vezetett be. Nem veszik fel az állami iskolák azokat a tanárokat, akik tavaly nem írták alá az új szerződésüket, ami már a fideszes jogszabály alapján jött létre – számolt be az RTL Híradó több hozzájuk forduló pedagógus panasza alapján.

Van olyan tanár, akit állítása szerint már 8 iskola is elutasított. A fideszes tankerület vezetője kerek perec megmondta egy igazgatónak, hogy ne vegyék fel. A csatornához eljutatott levélből az derül ki, hogy a tankerület vezetője nem támogatja az érintett tanár alkalmazását. A Klebelsberg Központ is ezen az ellenséges állásponton van.

A tanárok, a diákjaik és azok szülei vállvetve tüntettek tavaly hónapokon át, de a kormány átnyomta a pedagógusok ellenállását megtörni hivatott jogszabályt. A szeptember végi határidőig több mint 4000 tanár, a még aktív állomány 5 százaléka dönött úgy, hogy nem fogadja el a felülről rájuk kényszerített új jogállást, és ilyen feltételekkel nem tanít tovább. Azóta az anyagi kényszer vagy a pálya iránti elhivatotság hatására többen is meggondolták magukat, azonban a Fidesz rendszerében úgy látszik nincs visszaút a kegyvesztetteknek.

Amikor elmondtam, hogy én a státusztörvényt nem fogadtam el, mindenhol az volt a válasz, hogy akkor nem tudnak felvenni

– mondta el az RTL-nek egy érintett földrajz szakos tanár.

Ő nyolc iskolába is jelentkezett, de azt mondja, mindenhol elutasították. Viszont úgy néz ki, nem az iskolák igazgatói döntöttek így. Van, ahol felvették volna, mindenben megegyeztek, a tantárgyfelosztásban is, hogy milyen órákat fog tanítani, hogyan fog tanítani, hány órája lesz, aztán másnap felhívták, hogy nem tudják felvenni. Ebből az következik, hogy fentről leszóltak: nem szabad felvenni a rendszerellenes tanárokat.

Hasonlóan járt egy másik, matematika-fizika szakos tanár is:

„Mondták, hogy reménykednek, és felhívják a tankerületet. Kiment az igazgató, 5 perc múlva visszajött és elmondta, amikor mondta, hogy matek-fizika tanár, akkor kapcsolták egyre feljebb, de végül azt a hírt kapta, hogy nem vehetnek fel.”

Ilyen esetek miatt panaszkodnak a tanárok több facebook-csoportban is. Egyiküknek azt mondta a tankerület, hogy felsőbb utasításra nem veszik fel, tehát a szálak még magasabbra futnak. Egy másikat három különböző fővárosi tankerület is visszautasította. Még óraadónak sem mehetett el.

Nagy Erzsébet PDSZ ügyvivője meg van döbbenve, hogy láthatólag örökre kizárják a státusztörvényt megtagadókat. Szerinte az igazgatók alkalmaznák a visszatérő kollégákat, de a tankerületek megtiltják.

Gyakorlatilag bevallották, hogy bosszúról van szó: „Maguk döntöttek arról, hogy a továbbiakban nem kívánnak köznevelési intézményben dolgozni. A döntést a pedagógusok hozták meg, nem a fenntartók” – válaszolták a Klebelsberg Központtól az RTL kérdéseire.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

33 éve hunyt el Csanádi Imre, költő, író, műfordító, balladagyűjtő; publicista, szerkesztő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink