A nap témája: Félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe a járvány csúcsára

Több mint félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait – közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A két szervezet közös közleménye – amelyet az MTI szemlézett – kiemeli, hogy a járvány nem csak az egészségügyi ellátó rendszer működésében okozott zavarokat, hanem az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte, amely miatt sokaknak még nehezebbé vált ellátásuk finanszírozása.

„Minden kormánynak azon kell lennie, hogy azonnal helyreállítsa és felgyorsítsa erőfeszítéseit, hogy az emberek hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz anélkül, hogy anyagi következményektől kellene tartaniuk”

– mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Juan Pablo Uribe, a Világbank egészségügyi, táplálkozási és népesedési igazgatója szerint a világ kormányainak nehéz döntéseket kell meghozniuk, hogy szűkülő pénzügyi környezetben fenntartsák és növeljék az egészségügyre fordított költségvetési keretet.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A héten már nem igazán lesz 10 fok fölötti hőmérséklet

Folytatódik a borult, párás idő a héten is, reggelente többfelé kell ködre számítani. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet -5 és +4 fok között várható és a legmelegebb órákban sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tovább olvasom »