📺 A nap témája: Három módszerrel is tudna a megalázóan alacsony magyar bérszínvonalon javítani a kormány

A normális bérek az egész országban mindenkinek járnának – szögezte le Gyömrőn tartott hétfői sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. A Jobbik-Konzervatívok alelnöke kijelentette: legalább három ösvényt látunk azt illetően, hogyan lehetne a megalázóan alacsony magyar bérszínvonalon javítani.

Mint a jobbikos országgyűlési képviselő kifejtette, egyrészt a multikkal újra lehetne tárgyalni azokat a stratégiai megállapodásokat, amelyek ilyen-olyan kedvezményekben részesítik őket.

Nem látjuk ezekben kikötve a magyar bérek minimum lassú felzárkóztatását

– fűzte hozzá Z. Kárpát.

Másrészt, szavai szerint azt is szeretnék, ha végre megkapjuk az EU-s forrásokat, azok kerüljenek bele egy bérfejlesztési alapba, amiből a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozók támogatást kaphatnak. Harmadrészt pedig azt az utat vázolta fel, hogy a kormány saját maga is elkezdhetné az állami szférában úgy feltornászni a béreket, hogy akár ezek a fizetések húzzák maguk után a többi bért is.

A családok terhei ahelyett, hogy enyhülnének egy válságidőszak közepén, sajnos még növekednek is

– jelezte Z. Kárpát, emlékeztetve, hogy épp az utóbbi időben kurtították meg az otthonteremtési, lakhatási- és családtámogatások hozzáférhetőségét.

Az ellenzéki politikus rögzítette, a Jobbik-Konzervatívok bővítené ezeket a támogatási formákat. Megvizsgálnák, érdemes-e multicégeknek százmilliárdokat vissza nem térítendő támogatásként adni. Z. Kárpát Dániel nyomatékosította, pártja ebben a kérdésben is mindig a magyar családok, és a magyar fiatalok pártján áll, akiknek nem kellene évtizedekre bankhitelekkel eladósítaniuk magukat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink