A Jobbik-Konzervatívok több éve kezdeményezte, hogy legyen egynapos autópálya-matrica is! Hiszen milyen alapon fizettetnek ki velünk 10 napot, ha csak egy alkalommal használjuk a pályát, és a többi időben nem is vesszük igénybe a szolgáltatást? – tette fel a kérdést oldalán Z. Kárpát Dániel.
A Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője felidézte, többször kezdeményezte ezt sajtótájékoztatón, illetve a Parlament elé is benyújtotta ugyanezt. Most pedig egész Európában megvalósul, így hazánk sem lesz kivétel ez alól.
Így 2024-től, ha csak egyetlen napon visszük kirándulni a családot, vagy egészségügyi szolgáltatóhoz valamelyik rokont, nem fizettethetnek ki velünk 10 napot. Z. Kárpát szerint a mai viszonyok között az egynapos matrica összege nem lenne ildomos, ha meghaladná a 2000 forintot.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |