A nap témája: Jól halad a kormány aknamunkája, egyre kevesebben jelentkeznek tanárképzésre

A helyzet a természettudományos tantárgyak esetében a legelkeserítőbb, miközben az oktatásnak hatalmas szüksége lenne az utánpótlásra. Az Eduline oktatási portál szerint a tanárképzések idén sem kerültek be a felvételi 10 legnépszerűbb szakjának listájába, pedig 126 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, és ebből csak 3357-en választották a pedagógus képzést.

Vannak szakok, amiknél egy kicsit jobb a helyzet, míg a természettudományos tárgyak esetében aggasztóak az előrejelzések.

– írja az Eduline oktatási portál.

A felvi.hu által kiadott statisztikák alapján a legtöbben angoltanárok szeretnének lenni valamilyen más szakkal párosítva azt; ilyen képzést az ELTE-n 607-en jelöltek meg a felvételi sorrendjük valahányadik helyén.

A helyzet a természettudományos tantárgyak és szakpárok esetében a legnehezebb. 35 jelentkező közül mindössze hárman jelölték meg első helyen, hogy biológia–kémia szakos tanárok lennének, 14 felvételizőből pedig csak ketten lennének mindenféleképpen – ha más szakra nem veszik fel őket – biológia–matematika szakos pedagógusok, míg fizikával az első helyes jelentkezők közül senki sem párosítaná ezt a természettudományos tárgyat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »