A nap témája: Kiakadtak a pedagógusok a teljesítményalapú bérezésen

Nem ért egyet a teljesítményértékelés bevezetésével a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely a Facebookon tette közzé a sajtóban megjelent kormányzati elképzelésekkel kapcsolatos észrevételeit.

A differenciált bérezés nem ördögtől való, azonban első lépésként tisztességes alapbérekre van szükség ahhoz, hogy megszűnjön a szakmából történő tömeges elvándorlás, hogy a fiatalok számára vonzó legyen a pedagóguspálya

– írta a PDSZ, amely követeli többek között a tervezet azonnali visszavonását, 45 százalékos alapbéremelést, valamint valódi szakmai és társadalmi egyeztetést a civilszervezetek és szakszervezetek által aláírt a pedagógusok követeléseiről.

Mint a PDSZ közölte, ők semmiféle tervezetet nem kaptak, annak létéről és tartalmáról ők is a sajtóból értesültek, és ez alapján elmondható, az anyag bizonyítja Pintér „oktatásirányításra való alkalmatlanságát, teljes hozzá nem értését”.

Egy, a Népszavához kiszivárogtatott belügyminisztériumi dokumentum szerint rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben, amellyel a pedagógusok és az intézményvezetők munkateljesítményét vizsgálnák.

Az új belső értékelés folyamata a „személyes teljesítménycélok kijelölésével” kezdődik majd: az intézményvezetőnek a tanévet megelőzően, augusztusban, a pedagógusoknak minden tanév elején, szeptemberben kell majd javaslatot tenniük személyes teljesítménycélokra. Ezt követően a tanév végén, június-júliusban kerülhet sor a pedagógusok és az intézményvezetők értékelésére egy összetett szempontrendszer alapján. A cél a pedagógusok ösztönzése a „minőségi munkavégzésre”.

Az átlag feletti teljesítményt nyújtó tanárok pluszpénzt kaphatnak, ugyanakkor, akik átlag alatt teljesítenek, azoknak akár csökkenthetik is illetményeiket.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

86 éve hunyt el József Attila, Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink