A nap témája: Magyarország nem engedi át a fegyvereket Ukrajnába, de a saját részét befizeti

A tagállamok egybehangzó szavazása eredményeként az Európai Unió a tagországainak hozzájárulásával támogatja az Ukrajnának szánt fegyverszállítást – mondta az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Josep Borrell egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette:

,,Más dolog, hogy Magyarország nem engedi át területén a fegyverszállítmányokat közvetlenül Ukrajnába, de a saját részét befizeti, tehát részt vesz Ukrajna fegyverellátásában.”

Borrell szerint az EU keleti tagországaira nagyobb nyomás nehezedik a háború elől menekültek befogadásával, illetve ezek az országok nagyobb mértékben támaszkodnak az orosz energiahordozókra is. Ezt, az unió keleti és nyugati tagállamai közötti ,,aszimmetrikus” helyzetet közösen, egységesen és a szolidaritás kinyilvánítása mellett kell kezelni, mondta.

Mint arról beszámoltunk, a Fidesz három hazugságra építve nyerte meg a választást, ezek közül az egyik a fegyverszállításra vonatkozik.

(MTI nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább »

A nap idézete

123 éve született Gábor Dénes (született Günszberg) Nobel-díjasmagyar fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »