A nap témája: Már a fideszesek többsége is Orbánékat hibáztatja az infláció miatt

A Publicus Research a Népszava számára március 30.–április 4. között készített, legfrissebb felmérése alapján a megkérdezettek 83 százaléka szerint a gyenge forint felelős az élelmiszerárak emelkedéséért, holott a február 28.–március 6-i felmérésben még csak 75 százalékuk gondolta így.

A lap szerint a kormány gazdaságpolitikáját április elején már 76 százalék okolta, míg március elején még csak 65 százalékuk.

Ezzel lényegében visszaállt a hazai gazdasági folyamatokat és lépéseket erőteljesebben hibáztató logika a tavaly év végi mederbe. December közepén ugyanis hasonló számokat, 86, illetve 74 százalékot mért e két kérdésben a Publicus.

Az összeállításból továbbá kiderül, hogy az ellenzéki szavazók december közepén, március elején és április elején egyaránt bőven 90 százalék feletti mértékben okolták a gyenge forintot és a kormány gazdaságpolitikáját a magas élelmiszerárakért. Viszont a kormánypárti szavazókat kizökkenthette valami, legalábbis a Publicus szerint már kevésbé elnézőek a kormánnyal szemben. Április elején 68 százalékuk a forintárfolyamot, 43 százalékuk pedig a kormány gazdaságpolitikáját hibáztatta az élelmiszer-drágulásért.

Ez a kormány­kritikus Fidesz-tábor 13, illetve 11 százalékpontos növekedését jelenti a március eleji felméréshez képest.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »