A nap témája: Márciustól indítana az Európai Ügyészség

Az Európai Bizottság szeretné, ha március elsején megkezdhetné munkáját a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek felgöngyölítését végző Európai Ügyészség – jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos.

Az MTI beszámolója szerint Reynders közölte, az Európai Bizottság az Igazságügyi Tanács ülésén felszólította a tagállamokat, hogy mihamarabb nevezzék meg ügyészhelyetteseiket, hogy az ügyészség az év végi határidő helyett legalább március elején megkezdhesse működését.

Elmondta, néhány tagállam már kinevezte ügyészhelyetteseit, akik január 15-én kezdik meg az ügyészség eljárásainak tesztelését jelentő munkájukat.

„Felszólítom az összes többi tagállamot, amelyek részt kívánnak venni az ügyészség működésében, gyorsítsák fel a kinevezéseket. Nem engedhetjük meg magunknak a további késlekedést”

– fogalmazott.

Az európai ügyészség munkájának fontosságát hangsúlyozva Reynders hozzátette:

a működés megkezdése az Európai Unió következő többéves költségvetésének és a hozzá kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapnak a védelme szempontjából is rendkívül fontos.

Christine Lambrecht, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország igazságügyi minisztere, aki Berlinből kapcsolódott a sajtótájékoztatóhoz, a tanácsülés fő témájával, a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben azt mondta: a gyűlöletbeszéd elleni fellépés fontos eleme a szélsőségesség és az intolerancia felszámolásának.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Határ nyílik Kübekháza és Óbéba között

Jóváhagyta a román kormány a szerb–magyar–román hármas határnál található Kübekháza – Óbéba (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő a héten.

Tovább olvasom »