Alig telt el három nap a státusztörvény bevezetése óta, a tanárok máris elkezdtek felmondani. Több tanár is felmondott például az Eötvös József Gimnáziumban a Telex információi szerint, és a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik angoltanára is bejelentette, hogy a felmondás mellett dönt tizenötévnyi szakmában eltöltött év után.
A státusztörvény bevezetésével új jogviszony alá kerülnek a pedagógusok, amelyen keresztül tovább romolnak munkafeltételeik, nőnek munkaterheik és csökken szakmai autonómiájuk. Bár a kormány a végkielégítés csökkentésével próbálta maradásra kényszeríteni az engedetlen pedagógusokat, többezren előre jelezték, hogy ha a státusztörvényt megszavazzák, felmondanak.
A státusztörvénnyel a kormány tovább súlyosbította az eddig is akut pedagógushiányt. A PDSZ egy évvel korábbi felmérése szerint a magyar oktatási intézmények már akkor 87%-a tartós szakemberhiánnyal küzdöttek, a szakmát végzők többsége ráadásul idős, nyugdíjhoz közelít. Legrosszabb helyzetben az állami fenntartású intézmények vannak, de a hiány begyűrűzik az egyházi és magánintézményekbe is.
Az érdekvédelmi szervezetek kezdeményezésére ma délutánra összehívta a Belügyminisztérium a pedagógusok sztrájkbizottságának ülését.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |