A nap témája: Meddig lesznek nyitva a boltok december 24-én?

Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak – közölték az MTI által megkérdezett áruházláncok.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. közölte, hogy a vállalat áruházai december 24-én 14 óráig, december 31-én pedig 16 óráig tartanak nyitva. Az Aldi által üzemeltett 143 üzlet december 25-26-án, valamint január 1-jén zárva tart.

Az Auchan tájékoztatása szerint a társaság 24 áruházának a többsége december 24-én reggel 6 órától 14 óráig várja a vevőket. Kivétel ez alól a debreceni, a fóti és két miskolci üzletük, amelyek 7 és 14 óra között lesznek nyitva.

December 30-án normál munkanap szerint, szilveszterkor pedig az áruházak többsége reggel 6 és délután 16 óra között lesz nyitva. Felhívták a vásárlók figyelmét arra, hogy a debreceni, fóti, két miskolci, szigetszentmiklósi, szolnoki és törökbálinti áruházak reggel héttől 16 óráig, a dunakeszi, győri és soproni áruházak pedig reggel nyolctól 16 óráig állnak a lakosság rendelkezésére.

A Tesco áruházak december 24-én 14 óráig, december 31-én pedig 18 óráig várják a vásárlókat. Az üzletek karácsony két napján zárva tartanak, akárcsak január 1-jén. Január 2-án az áruházak pedig már a megszokott munkarenddel üzemelnek.

A Lidl Magyarország jelezte, hogy áruházai december 24-én kedden délig lesznek nyitva. A boltok karácsony mindkét napján zárva tartanak, december 27-től péntektől azonban a már megszokott nyitva tartással várják a vásárlókat.

December 31-én 16 óráig lesznek nyitva az üzletek. Január 1-jén a Lidl Magyarország mind a 182 áruháza zárva tart, január 2-tól pedig már újra a megszokott nyitvatartási renddel üzemelnek a boltok.

A Penny Market Magyarország Kft. közölte, hogy a vásárlókat országszerte 223 üzlettel várja, amelyek december 24-én délig, december 31-én pedig 14 óráig lesznek nyitva. A boltok karácsony két napján és január 1-jén pedig zárva tartanak.

A Spar Magyarország arról számolt be, hogy a Spar, a City Spar és az Interspar áruházak nyitvatartását az ünnepek alatt a helyi vásárlói kérésekhez igazították, ugyanakkor megjegyezték, hogy ahol lehetőség nyílik rá, ott a munkatársak érdekében december 24-én 12 órakor bezárnak. Szilveszterkor pedig legalább 14 óráig állnak az üzletek a lakosság rendelkezésére.

Felhívták a vásárlók figyelmét arra, hogy a Spar webshopja december 24-én reggel 8 órától délig, december 31-én pedig reggel 8 órától 16 óráig szállítja ki a megrendelt árukat.

(MTI, fotó: archív)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink