Félreértés volt, hogy az őstermelőket is érinti a telekadó

Akik termőfölddel rendelkeznek, azoknak nem kell fizetnie telekadót – hangzott el péntek este a Csanádpalotán megtartott tájékoztató fórumon. Kiderült, hogy a nem csanádpalotai lakcímmel rendelkezőket érintő földadó és a mezőőrség bevezetése ellenállásba ütközött. A polgármester és az alpolgármester elmondta, hogy módosítanak, ha ekkora az elutasítottsága egyes adónemeknek és megfontolják a felmerült problémákat.

– A Palotai Krónika legutóbbi számában hibásan jelent meg a telekadó mértéke. A termőföldeseket pedig nem érinti a telekadó, a törvény sem engedi és mi sem akartuk – kezdte a városháza dísztermében megtartott fórumot dr. Paja Gábor, társadalmi alpolgármester (független). Kifejtette, hogy a telekadó mértéke a következőképpen alakul:

  • Belterületi kivett ipartelep és géppark 45 Ft/m2/év,
  • külterületi kivett ipartelep 10 Ft/m2/év,
  • belterületi kivett udvar és kivett szérűskert 9 Ft/m2/év,
  • belterületi kivett sertéstelep és kivett szociális épület 45 Ft/m2/év.

A legnagyobb tétel, a 45 forintos nem sok vállalkozást érint, inkább a 9 és a 10 forintos a jellemző. Az átlagos befizetések 300 ezer forint/év körül alakulhatnak, csak két cég van, ami 1 millió forintot fizethet. Az adórendelet január elsejétől hatályos, az első befizetés határideje március 15. lesz.

A helyi iparűzési adó mértéke 1 évig még biztos marad. A kommunális adót 4.000 Ft/ingatlan mértékben határozták meg. A Dél-Alföldön minden második település alkalmazza, Csanádpalotán eddig nem volt. A nehéz helyzetben élők méltányosságot kaphatnak a fizetése alól.

Földadót azoknak kell fizetni, akik nem Csanádpalotán élnek, de van itt termőföldje. Ennek mértéke 200 Ft/aranykorona/év. A fórumon kiderült, többeknek haszonélvezeti joga van, a föld nem az övéké. Attól tartanak, hogy a haszonbérleti díjat áthárítják rájuk a tulajdonosok, akik nem csanádpalotaiak. Ehhez a témához több hozzászólás is érkezett, sok időt eltöltöttek vele. Végül dr. Paja Gábor azt javasolta, ha hirtelen emelkednének a haszonbérleti díjak többeknél, akkor azt jelezzék a hivatal felé.

A mezőőri járulékot a termőfölddel rendelkezők fizetnék, Csanádpalota kül- és belterületére vonatkozóan. Ennek mértéke 1.000 Ft/hektár/év. A jelenlévő gazdálkodók elmondták, hogy nekik nincs szükségük mezőőrre.

Dr. Debreczeni István polgármester (független) elárulta, hogy a mezőőrök nem csak a terményt védenék, hanem rendezvényt is biztosítanának. Ugyanis a polgárőrség nem tud tovább működni, a külsős cégekkel való vagyonvédelmi szerződéseket pedig felmondják. Ez azért is lenne hatékony, mert a mezőőri költségek felét a központi költségvetés adná a településnek.

Az összejövetelt végül azzal zárták, hogy megfontolják a felmerült problémákat, módosítanak, ha nagy az elutasítottság, vagy alacsony lesz az adófizetési hajlandóság.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink