A nap témája: Még a rendeletek meghosszabbítása nélkül is megoldható a védekezés

Egészen a csütörtöki kormányinfóig kellett várni arra, hogy mindenki számára egyértelművé váljon, Orbán Viktorék koronavírussal kapcsolatos kampánya egy hatalmas politikai blöff volt, de nem is akármilyen. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium véleménye alapján a keddig lejáró kormányrendeletek meghosszabbítása kiüresítené az országgyűlés jogköreit. Mint kiderült, nincs is szükség a rendeletek meghosszabbítására, elég, ha a kormány a dolgát végzi:

  •         az egyetemektől azt kérik, hogy hosszabbítsák meg a rendeletben meghozott szünetet
  •         a fenntartókat arra kérik, hogy az óvodák és a bölcsődék maradjanak zárva
  •         a határzárat a Belügyminiszter saját hatáskörben megoldja, ő rendeli el a határellenőrzést
  •         az ítélkezési szünet lejár hétfőn, ezzel kapcsolatban egyelőre egyeztetnek

A miniszterelnökséget vezető miniszter megköszönte az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók munkáját. A védekezés sikere az ő jövőbeli munkájuktól függ – tette hozzá. Gulyás Gergely arról is beszélt:

  • A kormány azt reméli, hogy a koronavírus terjedésének üteme lassabb marad, de felkészültek arra, hogy egy robbanás esetén tömegeket is el tudjanak látni.
  • Június-júliusra várható jelenleg a koronavírus-járvány tetőzése.
  • Gulyás szerint továbbra is igyekeznek beszerezni a védekezéshez szükséges felszereléseket, az ország eddig 100 milliárd forintot költöttek a védekezésre. Ezek a pénzek rendelkezésre állnak a költségvetésben.
  • Azt mondta megnyugtatásképp, hogy a betegek 80-90%-ának nincsenek tünetei vagy nagyon enyhék.
  • Egyelőre nem indokolt a Spanyolországból érkezők házi karanténba helyezése.
  • Eddig két fideszes politikust, Pintér Sándor belügyminisztert és B. Nagy Lászlót teszteltek koronavírusra, de mindkét esetben negatív lett.
  • Folyamatosan mérlegelik a kijárási korlátozások bevezetését, de erre egyelőre nincs szükség.
  • Pontos számok még nincsenek az új munkanélküliekről, de márciusban 30-40 ezer munkahely szűnik meg, áprilisban ez már rosszabb lesz. Arra számítanak, hogy az állásvesztés az esetek nagy részében csak rövid ideig tart majd.
  • Siker lenne, ha a magyar gazdaság az idén növekedéssel tudna zárni.
  • A követeléskezelőknél levő hitelekre nem vonatkozik a moratórium, mert a kormány elsősorban azokon kívánt segíteni, akik tisztességesen fizették tartozásaikat.
  • A munkanélküli segélyeket nem tervezik emelni, elnyújtani a 3 hónapos időszakot, a cél az, hogy a koronavírus elvonulta után munkahelyeket tudjanak teremteni.

Gulyás szerint a GDP-t heti szinten nagyjából 200 milliárd forinttal csökkenti a szórakozóhelyek és az autógyárak bezárása.

Lezárult a Mátrai Erőmű megvétele Mészáros Lőrincéktől, Gulyás Gergely szerint 17 milliárd forintos vételára volt a cégcsoportnak. Azt mondta, hogy a klímacélok érdekében hosszú távon átalakításokra van szükség az egyik legnagyobb magyar erőműben.

A kormány nem kompenzálja az önkormányzatok kieső bevételeit, mert az állami kiesést sem kompenzálja senki.

A felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos bírálatokat Orbán Viktort idézve politikai támadásnak nevezte Gulyás, aki korábban maga is határozott időt szabott volna a miniszterelnök rendeleti kormányzásának.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a mai EU-s vezetők koronavírusról szóló online tanácskozásán a magyar kormány azt fogja indítványozni, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket vámmentesen lehessen behozni.

A kijárási korlátozást bevezető önkormányzatokról azt mondta, hogy ilyenekre csak az államnak van joga, a településeknek nincs, ezért ezeket az intézkedéseket felül fogják vizsgálni.

Azért nem ülésezhet online a parlament, mert ahhoz alkotmányt kellene módosítani – válaszolta az egyik újságírói kérdésre Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely az Alaptörvény egyik szövegezőjeként tisztába kellett volna legyen azzal, hogy nem tudják elfogadni 4/5 nélkül az Orbán Viktornak teljhatalmat garantáló törvényt, ha nem terjesztik be időben – erről szólt egy másik kérdés, amelyre a miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta, hogy

lett volna

majd megmagyarázta, hogy ennek ellenére miért nem tudták volna megszavazni.

Azt nem kifogásolják, hogy a képviselő-testület jogait a főpolgármester látja el a kormányrendelet alapján. Gulyás Gergely leszögezte, hogy Karácsony Gergely egyeztet a fideszes frakcióvezetővel, de azt kérte, hogy a kettős mércét fejezzék be.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink