A nap témája: Még nem tudni, mennyi migránsmunkást hoznak be a Fidesz által felhatalmazott cégek

Lukács László Györgynek, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetőjének korábbi kérdésére a kormány azt a választ adta, hogy ,,eddig 25 jogi személy kapta meg a minősített kölcsönbeadói státuszt”, azaz huszonöt cég importálhat hazánkba migránsmunkásokat.

Bár a vendégmunkás törvény hatályba lépéséig nem egészen két hónap van hátra, a végrehajtással kapcsolatos rendeletek még a mai napig nem ismertek – írta újabb kérdésének bevezetőjében az ellenzéki politikus. Rendelet által lesz szabályozva többek között például az a ,,kvóta„, hogy egyidőben hány vendégmunkás foglalkoztatható hazánkban, és az is, hogy mely ,,hiányszakmákban” – mutatott rá, majd hozzátette: már pedig a toborzás jelenleg is zajlik.

A sajtóban megjelent hírek szerint azonban a kormány részéről történt utalás arra, azok a cégek, amelyek külföldi vendégmunkásokat szeretnének alkalmazni, és létszámigénnyel jelentkeztek, azokra visszamenőleges hatállyal nem vonatkozik majd a rendeletben meghatározott kvóta.

Sok cég számára ugyanis probléma lehet, ha utóbb kiderül, hogy mégsem alkalmazhatnak annyi külföldi vendégmunkást, mint amennyivel terveztek – írta Lukács a kialakult kaotikus helyzetről.

A jobbikos politikus az alábbi kérdésekre szeretett volna választ kapni Szijjártó Péter külügyminisztertől:

  • Két hónappal a törvény hatályba lépése előtt, miért nem ismertek még a vendégmunkások alkalmazásának feltételei?
  • Valóban mentesülhetnek-e a fent említett cégek a kvóta alól?
  • Hány cég jelentkezett eddig külföldi vendégmunkások alkalmazására irányuló létszámigénnyel?

Érdemi választ várt, azonban nem kapott. A minisztert helyettesítő, fideszes államtitkár, Fónagy János a szokásos típusszöveggel kezdte, majd rögtön a ,,baloldali” kormányok szapulásával folytatta.

Elvileg kvóta fogja rögzíteni a vendégmunkások számát, de az államtitkár nem közölte, mennyi lesz a maximális létszám.

,,A Magyarországon foglalkoztatható vendégmunkások számát a magyar munkaerőpiac védelme érdekében kvóta fogja rögzíteni, továbbá meghatározottak lesznek azon szakmák is, amelyben vendégmunkás nem dolgozhat” – írja Fónagy.

(alfahir.hu, címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink