A nap témája: Még soha nem teljesítettek ilyen gyengén a magyar diákok matekból a PISA-teszten

Közzétette a legfrissebb, tavaly felvett PISA-felmérések eredményeit az OECD, amelyekből az derül ki, hogy a 15 éves magyar diákok még soha nem teljesítették olyan rosszul a matematikai tesztet, mint a tavalyi vizsgálatnál. A szövegértésnél is romlott a hazai tanulók teljesítménye, valójában e téren az eddigi második legrosszabb eredményt érték el a három évente megtartott, 2000-ben elindított vizsgálatok történetében.

A vizsgált három tudásterület közül kettőnél, a matematikánál és a szövegértésnél visszaesett, míg a természettudományoknál javult a 15 éves magyar diákok teljesítménye 2018-hoz képest – derült ki a 2022-ben felvett PISA-felmérés eredményeiből, amelyet ma tett közzé a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

A tavalyi teszten a magyar diákok matematikából 473 pontot értek el, ami 8 ponttal maradt el a 2018-as felmérés eredményétől. A friss adat egyben azt is jelenti, hogy a matematikai mérések 2003-as elindítása óta még sosem volt ilyen alacsony a matematikai tesztek átlag pontszáma a magyar diákok körében.

A 473 ponttal Magyarország a felmérésben résztvevő 81 ország (a 38 OECD-tagállam mellett más országok is szerepelnek a felmérésben) közül a 28. helyre került. Egyben Magyarország ezzel az eredménnyel is hajszállal meghaladta az OECD-átlagát (472 pont).

A jelentésből így kiderült az is, hogy a jobb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező gyerekek (vagyis a társadalmi-gazdasági státusz alapján a diákok top 25%-a) 121 ponttal értek el jobb eredményt a hátrányos helyzetű gyerekekhez (alsó 25%) képest – írja cikkében a Portfolio.hu.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink