A nap témája: Megalázóan kevés pénzből él 13 ezer magyar nyugdíjas

A nyugdíjasok alig több mint 5 százaléka él több pénzből, mint egy átlag magyar dolgozó – számolt be az Mfor.hu, amely mintegy négy hónap után adatokat kapott a Magyar Államkincstártól.

Ezekből kiderült, hogy

13 ezren kevesebb mint 50 ezer forint ellátást kapnak.

Az átlagnyugdíj idén 148 ezer forint, azonban a medián – tehát az az összeg, aminél ugyanannyian kapnak többet mint kevesebbet – 130-135 ezer forint körül mozog.

Megjegyzik, a legalacsonyabb nyugdíjak kategóriájába tartozók 66 százaléka külföldről is kap ellátást.

2012-ben 789 870 forint volt a legmagasabb havi nyugdíj, manapság azonban ilyen konkrét adatokat nem szolgáltatnak, de a statisztikából annyit ki lehet hámozni, hogy pár idős ember kétmillió forintnál is többet kap havonta az államtól nyugdíj formájában – írja cikkében a gazdasági portál.

Emlékezetes, 2013-ban az Orbán-kormány bevezette a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését, ami lehetővé tette, hogy megállíthatatlanul növekedjenek a top nyugdíjak.

A cikk kitér arra is, hogy míg kilenc éve a KSH táblái szerint a saját jogú nyugdíj egy főre jutó havi összege 115,7 ezer forint volt, most 148 ezer forintnál járunk. Az átlagnyugdíjak 27,9 százalékkal emelkedtek a vizsgált időszakban, ami meghaladja az ebben az időszakban mért inflációt, de ebben közrejátszik, hogy a menet közben nyugdíjba vonulók a többieknél magasabb induló járandóságban részesültek – írják.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább olvasom »