A nap témája: Meghosszabítja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A Kormányzati Tájékoztatási Központ a héten közölte: a tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal. A határkerítés és a határvédelem nélkül az elmúlt kilenc évben illegális bevándorlók milliói jutottak volna be az országba, a nemzetközi embercsempész-hálózatok folyamatosan szállítják a magyar határhoz a migránsokat.

Tavaly 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok, amely a korábbi évhez képest több mint kétszeres emelkedést jelent. A déli határmentén jelenleg is migránsok ezrei gyülekeznek, gyakran tanúsítanak erőszakos, illetve agresszív magatartást a határt védő rendőrökkel és határvadászokkal – olvasható a közleményben.

„Annak ellenére, hogy már több nyugati-európai országban is egyértelműen érezhetőek a tömeges bevándorlás okozta biztonsági és kulturális problémák, a brüsszeli bevándorláspárti politikában nincs érdemi változás, a bevándorláspártiak továbbra is migránsok befogadását és szétosztását erőltetik”

– fogalmaztak.

A 2016 óta fenntartott tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet gyorsabb és határozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé a kormány számára.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink